az utolsó munkanap.

Ilyenkor ugye természetes, hogy az ember elkezd akaratlanul is összegezni, még akkor is, ha egyébként az idegösszeroppanásba kergette olykor a munkahelye. Mert mégiscsak ezek között az emberek között töltöttem el az elmúlt cca. egy évet. És azt kell mondjam, se a munkatársaimmal, se a főnökeimmel nem volt soha bajom. Az emberekkel volt mindig is problémám, akikkel nap mint nap érintkeznem kellett, akikkel foglalkoznom kellett. Esetleg volna. (Igen, az ott középen egy buborékfúvó.) Amint ugyanis megszoktam a napi rutint, és maga a munkavégzés folyamata már nem jelentett kihívást, hogy mit hova rakjak, kihez hogy kell szólni, mit lehet és mit nem, hol a tűzőgép, mihez milyen csavarhúzó kell és satöbbi, ráértem dühöngeni az embereken. Hogy ostobák, hogy tahók, hogy korlátoltak, szűklátókörűek, komplexusosak, agresszívek, kisfasz-szindrómások, és hogy mennyire egy birka nép ez a mienk. És ez most nem közhely, ha valaki, hát én tudom. Annyi agyatlan marhának a semmitmondó kis szemeibe kellett nézzek nap mint nap- és ez most nem kizárólag erre a munkahelyre értendő, hiszen a zene/szórakoztatóipar is kitermeli a maga nem kis hányadát ezekből az elmeháborúsokból-, hogy belefásultam. Sose voltam egy emberközpontú állat, de ha lehetett még fokozni az idegenekkel kapcsolatos fenntartásaimat és végtelen undoromat, hát ezen a helyen sikerült. Sosem fogom megérteni a magyar mentalitást, azthiszem. Profitáltam is a dologból, nem mondom. Mert egyszer ugye betelik a pohár, az ember rájön, hogy egyáltalán nem kötelessége eltűrni azt, amit a többi vadidegentől kap. Szóval ha valamit remekül megtanultam ez alatt az idő alatt, hogy soha az életben nem hagyom magam, és engem aztán ne nézzen le senki ember fia, és kurvára nem érdekel, hogy tizenkét cége van, a rokihelyen parkol és sietnie kell, és épp most szállt ki a X5-ös BMW-ből (most ezzel az egésszel arra akarok egyébként rámutatni, hogy az valami vérlázító, ahogyan a fogyasztók viselkednek kvázi fogyasztás közben, nameg ugye itt a sznob- és tahófaktor lényegesen szélesebb, mint a CBA-ban). Mert ugye

nemvagyokszeretetszolgálat

- mondtam mindig, a többiek meg akaratlanul is röhögésben törtek ki (tényleg vicces vagyok, ha hisztériázom, egyszer mindenkinek érdemes lenne megnéznie, komolyan).

De azért... picit fáj a szívem. Na nem örülni, nem azért, mert annyira rajongtam volna ezért az egészért, hanem mert mégiscsak ide kötöttek a mindenapjaim. Menetrendem volt. Reggel felkelni, buszra/villamosra szállni (buszni/villamosni), a cél mindig adott volt, és relatíve jól kiszámítható volt az is, hogyan telik majd a nap az üvegkalitkában az amper- nyomtató- és emberszagban.

Sose bírtam jól a változásokat, áh.

Szóval ott tartottam, hogy ma volt az utolsó munkanapom. Már korán reggel figyelmeztett a sors, hogy maradjak hű magamhoz, épp most, mikor már-már aggódni kezdtem, hiszen nem is tudom hány napja nem ittam egy kortyot se, de még csak bulizni se voltam- ez így hülyeség, a főnököm- exfőnököm- ez se jó, továbbiakban a róka, mert így csak az ismer rá, aki akar-volt, na szóval a reggelt azt meleg pezsgővel kezdtem, meg félig megevett raffaello-val, majd miután a róka lelépett, én ittmaradtam félrészegen (na ez a szánalmas, pár korty pezsgőtől korán reggel így bedőlni, mindjárt elbőgöm magam). Gyorsan jött, gyorsan ment (mármint az alkohol, nem röhög!), a kelleténél sokkal józanabbul ért a váltás, mikor kettes számú kolléga délután három fele megjelent a búcsúsörökkel egy 'utolsó' (hooogyne) Zskat.-nézésre. Mert ilyenkor mindenki ünnepelni akar, van aki azt, hogy eddig itt dolgoztam, van, aki meg azt, hogy többet nem (ugyeugye?).

És most pedig itt ülök megint egyedül, várom, hogy teljenek az órák. Az a maradék két óra, ami az elmúlt évből maradt.

Aztán pedig....elkezdem azokat a dolgokat, amikre eddig azt mondtam, hogy majd ha már nem dolgozom.

Biztos az is hasonlóan kurvajó lesz.

Ezt meg most azért, mert ezt fogom hallgatni hazafelé meghatódva, meg mert különös, perverz vonzalmat érzek az embed-kódok iránt. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.