Híradó

2009.09.28. 16:20

Na. Zanzásítva a következőképpen néz ki a dolog:

 

 

Most mérges vagyok, mert magyarosfűszeres csirkét akartam csinálni, de mire visszaértem a bringabaszogatásból, elfogyott a csirkemell a Costbooster-ben, ettől besokalltam és úgy döntöttem, hogy jól van baszki, akkor ma is pizzát eszem műanyaglevessel, úgyis van még eperyoghurtom  (soha nem fog kimenni a fejemből az eperyoghurt poén, hogy basszameg a bódis), majd a bifidusz eszenzisz pótolja a hiányzó, egyébiránt létfontosságú tápanyagokat a szervezetemben.

 

A bringát elcibáltam Evans-ékhoz, és már itthon is van.

Az az izé nem ragasztó volt (na igen, ennyire még a britek sem lehetnek degeneráltak), hanem grease, ami oké, csakhogy háromszor annyi volt belepumpálva, mint amennyinek kellett volna lenni, így aztán szépen összeszorult az egész. És láss csodát, három perc cseverészés után a szerelősrác megkérdezte, hogy én vagyok-e Ms. D. Szekely, na hát szóval rövid úton kiderült, hogy az úr magyar (NEMHISZEMEL), innentől kezdve pedig kellemesen elbeszélgettünk biztosításról, flatlandről, meg arról, hogy ne gyro-t vegyek, hanem szedjem le az első féket a picsába (pár napja már gondolkodom rajta, igazából nem sok hasznát veszem).

Még mielőtt elgurultam volna a szervízbe, elmentem a Boston Manor Parkba, ami úgy egy mérfölddel van csak közelebb a kolihoz, mint az Elthorne Park, és láss csodát, van teniszpálya (bár nem betonozott), úgyhogy nem kell húsz percet tekerni, hogy tudjak csinálni egy barspint biztonságban, hanem átmegyek az utca túloldalára.

 

...ha ugye nem zárják éjjelre.

 

A koliban beindult a backdoor communication, a Homár imádná, ha rávenném magam, hogy fényképezzek..

Lent a recepción ki van rakva egy remek kis plakát Rori (hosszú sztori) fotójával, miszerint fiatal, attraktív, társat keres, már nem emlékszem a szövegre, de biztos kurva vicces volt, mert nagyon röhögtem rajta.

A sok beköltözés és az egyik lift üzemen kívül helyeződése (ááárggh) miatt hosszú perceket kell várni a liftre pár napja, úgyhogy sokszor kénytelenek vagyunk a lépcsőházat választani (aki meg a 14-en lakik, az kurvaanyázik). Namármost olyan bűz van napok óta, mintha -az én megfogalmazásomban, legalábbis- végigöntötték volna az egészet macskahúggyal. A szag másnak is feltűnt, mert ki van rakva a falra a második emeleten egy kockás papírra, piros filccel és kézzel írott kis üzenet a takarítóknak, miszerint olyan szag van, mintha... jó, ez hülyén hangzik magyarul, szóval "smells like cabbages having sex all around, please do something."

Holnap lesz az első óránk, előtte még elmegyünk Katie-vel- akit én két hete Gracie-nek hiszek, LOÁL- bevásárolni, mert mindkettőnknek fogytán a kajája, a Costbooster viszont a legkevésbé sem alkalmas bevásárlásra.

És most stréberkedem egy kicsit, mert őszintén szólva azért már jó lenne, ha elkezdődne az egyetem, mert pont kurvára elegem van az egésznapos tökvakarásból. Jó dolog a himbilimbizés, na de nem ilyen sokáig. Nekem igenis kell, hogy legyen valami rendszer az életemben (a faszlóbálás aztán este tekerés és ivás nem nevezhető rendszernek az én világomban). No meg abban bízom, hogy így kicsit több esély van rá, hogy nem hurrogom le egyből a szembejövő embereket, mint a körletbulikon szoktam, hanem nyugodtabb környezetben talán hajlandó vagyok átlépni a maximum 4 ember lehet körülöttem-korlátot.

Tegnap este/éjszaka Lauri-val beszélgettünk, hogy mostmár mindketten rosszul vagyunk ettől az egésztől. Rohadt gyerekes, halálidióta, hulladék kölykök ugrálnak körülöttünk, és egyikünk sem ehhez van szokva, szóval kezdődhetne már az egyetem, úgy talán nekünk is több kedvünk lesz integrálódni. Ha automatice a bebaszott, vadállat, primkó oldalát látod valakinek, az jó eséllyel antipatikus lesz, de mondjuk ha először megismered, és aztán baszik be, akkor talán már tudsz vele röhögni. Ezt megint nem sikerült épkézláb módon kifejtenem, de tudjuk be annak, hogy jelen állapotomban el vagyok veszve az angol és a magyar nyelv között, magyarul már, angolul pedig többnyire még nem jutnak eszembe a szavak, amik a mondandóm kifejtéséhez kellenének.

 

Most így ennyi, ha bárkit is lázba hozott, amit itt olvasott, forduljon orvoshoz.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cinna.blog.hu/api/trackback/id/tr121413121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása