annak az az elsődleges oka, hogy fáradt vagyok. Mondom.

 

Egsz nap szaladgáltam ugyanis Londonban a szakadó esőben, metróról le, metróra fel. Elmentem a Half Pipe-ba, vettem Gyrot, jó fasza, csak utána közölték velem az Evans-ban, hogy a hónap végéig nem tudnak beírni szervizre.

WTF fej nambör van.

 

 

Halfpipe-éknak küldtem mailt (hívni nem tudtam őket, mert nincs pénz a kártyámon), hogy holnap beslattyoghatnék-e a döggel, de ott mindig akkora a népsűrűség, hogy bizonyára azért nem írtak vissza eddig, mert kurvára nem értek rá ímélezgetni velem. Holnap majd intézek valamit, a Gyro-nak fel kell kerülnie még a héten. egyébként jóarcok a srácok, nem sok nőneműt látnak munka közben, szóval amíg másik hárommilliárd emberrel kellett foglalkozzanak, leültettek, sőt, még kávét is akartak főzni nekem.

A rohangálás után még várt rám egy két órás halálunalmas előadás, vágás alapok, halálra untam magam, ezt Graeme bácsi észre is vehette, mert jól kiszúrt magának, két órán keresztül engem baszogatott (viccesen, na, nem kell komolyan venni). Állítása szerint úgy nézek rá, mintha tökéletesen hülye lenne.

Lehet benne valami, de nem akartam az óra közepén nekiállni elmagyarázni neki, hogy én mindenkire így nézek.

Szóval most ülök, sört iszom, csokit zabálok, Andrew-t próbálom szórakoztatni, aki továbbra sem fogadhat látogatókat, és semmiféle motivációm nincsen arra, hogy kicipeljem a picsámat innen...

Londonnal kapcsolatban egyébként az a tapasztalatom, hogy főképpen Central London olyan, mint egy kilencvenes évek eleji Slayer-koncert. Ha nem mozogsz a tömeggel, neked annyi, agyontaposnak, megfulladsz, soha többet nem találsz haza, legrosszabb esetben még a sört is kiverhetik a kezedből.

Egyébként azthiszem leginkább az utazás része fáraszt le a napi teendőknek, másfél-két órákat megyek valahova vagy jövök valahonnan. Tíz perc alatt intézem el, amit kell, csakhogy a város másik végén, úgyhogy fel kell magamat nyomorgassam a metróra, és számolni, hogy Hammersmith, Shepherd's Bush, stb. Mint egy elbaszott mókuskerék..

...elfáradtam, Sanyika.

 

 

 

 

 

 

 

 

Na kinek fordult meg a fejében, hogy vajon milyen sűrűn voltam én Slayer koncerten a kilencvenes évek elején...?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cinna.blog.hu/api/trackback/id/tr581432970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ark__ 2009.10.06. 22:52:36

Hát nekem ez innen Pesterzsébetről is megadatik naponta, már a másfél óra bármi értelmes helyre... Nem köll ehhez Londonban lakni... :-)

cinna 2009.10.06. 22:59:21

ooohoho, regen enis azthittem, a budapesti metronal nincs rosszabb...de aztan idekoltoztem.:D

Ark__ 2009.10.07. 00:25:47

Örülj neki, minden nap tej meg tea... És persze krikett... :-)

Ark__ 2009.10.07. 00:29:28

Egyébként ez az izé mit csinál amit már vagy 10 post-ja kergetsz? Ez mire jó? (A tudatlan,,,)

cinna 2009.10.07. 00:57:12

:)

a BMX trukkoknel nagyon gyakran megforditod a kormanyt 360 fokban (avagy a vazat a kormany korul), viszont a fekkabelek ilyenkor alapvetoen osszetekerdnek, aminek kovetkezteben nem tudod teljesen atforditani a kormanyt, viszont jo esellyel pofaraesel.

a gyro ezt akadalyozza meg. ugy mukodik, mint egy gorgos csapagy, alapvetoen a villahoz van rogzitve, de a belso gorgo forog csupan a villaval, a fekkabelek a helyukon maradnak a kulso felfuggesztes miatt. as a result, nem tekerednek ossze.

Ark__ 2009.10.07. 01:12:27

Fantörpikus, kellett 10 perc mire vizualizáltam a dolgot, de már megvan. Ne küldjem ki Adorjánt, hogy felszerelje?
Úgyis olyan jóban vagytok a topcase-cseréd óta... :-P

cinna 2009.10.07. 01:16:01

ez fajt.

a roka fejet ussed inkabb!

aszekelyek 2009.10.07. 09:40:03

A kilenvenes évek elején a mikrofont követelted....:) sose mozogtál a tömeggel fijam... a konflikutusaid abból származtak... ha szépen barbiztál volna és szépen néznél a graeme bácsira,, na akkor te lennél a cukilány.... De te magadat adod.A graeme bácsi kegyeihez hozzá lehet férni.Teljesítménnyel. Gondolom azé unod, mert nem ismeretlen neked, amit mond.... annyi pénzért, ami ott a tandíj, úgy nézel, ahogy akarsz.... neki van üldözési mániája, nem neked.

aszekelyek 2009.10.07. 09:41:26

ennél nagyobb városba nehezen mehettél volna....:)

cinna 2009.10.07. 10:20:57

nincs uldozesi maniaja. neked meg humorerzeked nincs.

es igen, azert untam, mert mar ismertem korabbrol a programot, amivel dolgoztunk, de ez neki is lejott.

los angelest azert meg kiprobalom alkalomadtan.:)
süti beállítások módosítása