Imádom ezt a várost.

Tegnap este hosszas vívódás, vacilálás után mégis úgy döntöttem, hogy ha itt élek a föld bolygó szívében, a világ legnagyobb partivárosában, hát kurvára nem fogok otthon ülni péntek este, inkább spórolok a pián és a cigin, de akkoris elmegyek.

Nem ment minden zavartalanul, mert amíg én Caroline-nal beszélgettem a konyhában (hoppáhoppá), addig Luke és a csipetcsapat kurvára elindult, és mindketten akkor kaptunk észbe, mikor már a vonaton ültek. Rohanás, az utolsó Waterloo-i vonatot még pont elértem, közben természetesen mentek oda-vissza a telefonok meg a holvagymikorérszidemegtaláltadazállomást?, a kommunikációs zavaroknak meg még alárakott az is, hogy ekkor már egyikünk sem, de kiváltképp Luke nem volt józan. Azthiszem utoljára Attilával kellett ehhez fogható verbális csatát vívnom a Depeche Mode koncert előtt, amikoris már délután kettő óta be volt állva és majdnem egy órába telt kiszedni belőle, mégis az utca melyik oldalán van.

Szóval éjfélre befutottam Waterloo-ra, aholis kiosztottam a titty twistereket az illetékeseknek, majd az 'Arches felé vettük az irányt.

Itt kaptam frászt, mikor Connort meginterjúvoltam, mégis hogy fogunk hazajutni. Vonattal. Oké, és az mikor indul? Hát reggel hatkor. Kísérteni kezdtek a Gödllői házibuli emlékei, mikoris gyakorlatilag az intelligens civilizációtól elvágva voltunk kénytelenek túlélni a szilveszter éjszakát... egy picit meginogtam, mert Central Londonból Ealingbe nem is annyira egyszerű hazajutni. Magamban húzigáltam a számat, nem hittem, hogy reggel hatig ez menni fog nekem, fáradt voltam, másnapos (hát még most), búvalbaszott, és még csak nem is mehetek haza akkor, amikor akarok....? Nem, még nem tudtam, hogy gyökeresen más lesz ez az este.

Ahogyan az lenni szokott underground körökben, több volt a guestlist-es, mint a jegyes, mi tizenöt percet álltunk sorba, a jegyesek meg húztak el mellettünk, mint a szélvész. Némi motozás és névlebetűzés után viszont sikrült bejutni, elszívtuk a kötelező cigiket és úgy éreztük, hát, eljött az ideje, hogy beletenyereljünk a dologba...irány a beltér.

Na és itt sokkolódtam le, be sem téptem, de mégis úgy éreztem magam, mintha csodaországban lennék.

Igazi klub, igazi bőrfotelokkal, igazi pááártiarcokkal, normális, gyors csaposokkal, jó csapoltsörrel, és a termekből kiszűrődő közép-mély-mélyekből már arra is következtetni lehetett, hogy nem lesz gond a zenével sem, mert nem az esti Sterbire jöttünk.

Olyan seteket hallottunk, hogy aszittem, összehugyozom magam. Magyarországon miért nincs ilyen? Magyarországon miért nincsenek ilyen kibebaszott jó DJ-k és live actek? Szerteágazó volt a repertoár, a dubosított dancetől a minimálmixeken keresztül a hardcore drumandbassig gyakorlatilag minden elérhető volt (neveket most nem sorolok, mert sokan játszottak, és nem igazán figyeltem az órát, hogy mikor ki van). ÉS nem, itt nem látni olyat, mint a leszakadt ándörgráünd lebujokban, amik büszkén viselik a Junglist nevet Budapest szívében, hogy emberek unott pofával ácsorognak a fal mellett VBK-val a kezükben. Nem, az angolok, ha lehetőségük van rá, akkor jólérzik magukat, minden körülmények között. Itt mindenki mozgott, aki élt és jelen volt, még ha egyedül is volt (jó, erre nyilván rásegített az irdatlan ecstasy-terítés is). A hangminőség sem a kvázi megszokott volt, a kristálytiszta harminconherzektől felfelé minden tökéletesen szólt, belőlem meg néha kitör a basswhore, úgyhogy külön élveztem, hogy skerült a frontra állnunk, és az első tíz percben a belső szerveimet átrendezte a mélyláda.

Az idő pedig kurva gyorsan elment, én is nagyon derekasan bírtam a strapát. Szintet akkor léptem, mikor elérkezettnek láttam az időt a rövidezéshez, de semmi sem volt ismerős a polcokról, csak a Jager, úgyhogy Connorral be is toltunk egyet-egyet (Jagert kétszer ittam életemben, azthiszem, és mindkétszer okádtam tőle, tessék értékelni a bátorságomat), én pedig fél óra múlva a dohányzóban aludtam egy bőrfotelben, Ryan pedig azthiszem a lábamnál fogva rángatott, mert máshogy nem bírt felbreszteni.

Ezt az aktust innentől kezdve minden egyes alkalommal, mikor nem táncoltunk (LOL), hanem kint dohányoztunk, el kellett játszani, mert én akárhányszor leültem-dőltem valahova, tizenkét másodperc múlva már aludtam. Aztán persze mindig visszapofoztak az életbe.

Jaj, jaj, jaj, az alkoholos befolyásoltság és a szuvenír együtt= nem menő. vetem szuvenírt, áááháhá, chew the fat pólóm és limited edition partitatyóm (otthon a nyuggerek szaladgálnak ilyennek, nem, ez nem a kerekes verzió), valamint körülbelül ezerötszáz darab matricám, amit kihízelegtem a standossrácoktól. A létező összes plakátot is leszaggattuk persze, hogy legyen mivel dekorálni, valamint hazafele egy teljes iskolai papírgyüjtésre elegendő flyert és satöbbit kaptunk. Otthon ez általában úgy megy, hogy hozzádvágnak az erőszakos, antipatikus osztogatóemberek valami nyeszlett-gyűrött, igénytelen szart, ami jó eséllyel az aktuális havi műsort és italakciókat tartalmazza. Itt ez úgy néz ki, hogy kapsz egy  igényesen megdizájnolt papírborítékot, amiben van Budweiser-es hologramos hűtőmágnes, négyezer olyan flyer, amik mindegyikével legszívesebben kiplakátolnád a házadat, avagy mindez műanyagfóliában/kreppcsomagolásban érkezik, most nézem, még CD is van, Sven Vath, meg minden.

Még mielőtt bárki azthinné, egyébként a bekezdés méretéből adódóan jogosan, hogy nekem egy Londoni éjszakában a legnagyobb örömöt a flyerek jelentik, az téved. Csupán azt próbálom érzékeltetni, mennyire nüansznyi dolgokból épül fel egy működő, termékeny kultúra.

Lassan eljött a reggel is, hazafele a bizarrbüfésnél ettünk igazi bizarrbüfé-ízű sültkrumplit. Hogy hogyan jöttünk végül haza, arra őszintén szólva nem emlékszem, csak arra, hogy a Cockney Thug introszövegét ordítjuk teli tüdőből, meg arra, hogy a legtöbben annyira szét voltak zuhanva, hogy egymásba kellett kapaszkodjanak ahhoz, hogy járni tudjanak.

Na, megyek fürdeni, másnapos vagyok, pizzanap van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.