Jó, oké, akkor most leszögezném: én kurvára utálok munkát keresni. A munkával semmi bajom. Az álláskereséssel van. És mielőtt bárki azt hiszi, hogy a munkanélküliség=pöcslógatás, hát nem, mert a munkanélküliség egy olyan dolog, amit azonnal el kell kezdened, amint felbredsz reggel (délben), és egész nap csinálnod kell, egybilliárd levelet küldeni, rágni a körmödet, kuncsorogni, stresszelni. És a munkanélküliségnek nincs vége délután hatkor. És elég szarul is fizet.

 

Ma kiment még kb. húsz levél. A tegnapi körből visszajelzett három hely, kettőnél nincs üresedés, sőt, a harmadiknál sincs, ott viszont van gyakornokoskodás.

Persze, nyilván telhetetlen vagyok, de négy-hat hétig úgy melózni, hogy nem tudok bejárni az egeyetemre és egy fillért sem kapok érte, nem túl realisztikus, amellett, hogy kecsegtető a kapcsolati tőke, meg az esetleges tapasztalat (kávét főzni pl. kurva jól meg fogok tudni tanulni).

Találtam BBC-s gyakornoki állásokat is, rövidebb-hosszabb időre, azokba is bele kellene ugrani, mert a 'BBC' bármilyen renoméban jól néz ki. Meg egyébként is.

 

Az egészben a várakozás a legidegesítőbb. Ha tudnám, hogy sehova sem tudom magam bekönyökölni, vagy hogy aha, lesz egy hely, ahova igen, egészen ellennék, mint hal a szatyorban, de így, hát így nagyon szar.

Véleményemet a rohamosztagosok is osztják.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cinna.blog.hu/api/trackback/id/tr771525087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabike 2009.11.15. 21:36:58

izée. azon agyalok, írjak hosszabb fejtegetést, vagy magadtól elfogadod, hogy lesz hely, és hal is a szatyorban.

szerintem inkább legyen az utóbbi. period.

Ark__ 2009.11.15. 22:29:09

Remélem a bőgőt is utánad vitték, akkor lehetnél utcai zenész, az Londonban szerintem mindennapos. Kötetlen munkaidő, meg minden... :-)

cinna 2009.11.15. 22:46:45

@Ark__: eeeez most biztatas akart lenni, fonok?:)

Ark__ 2009.11.15. 23:06:22

Mért minek hangzott szerinted? ;-)

cinna 2009.11.16. 01:20:58

@Ark__: velotrazo, belezo szarkazmusnak, maybe?:)

Ark__ 2009.11.16. 01:35:48

Azt hitem az rád jellemző, nem rám... :-P

/De mostmár legalább tudom a címed, hogy hova kell küldeni a disznósajtot./
süti beállítások módosítása