Jó, oké, akkor most leszögezném: én kurvára utálok munkát keresni. A munkával semmi bajom. Az álláskereséssel van. És mielőtt bárki azt hiszi, hogy a munkanélküliség=pöcslógatás, hát nem, mert a munkanélküliség egy olyan dolog, amit azonnal el kell kezdened, amint felbredsz reggel (délben), és egész nap csinálnod kell, egybilliárd levelet küldeni, rágni a körmödet, kuncsorogni, stresszelni. És a munkanélküliségnek nincs vége délután hatkor. És elég szarul is fizet.

Ma kiment még kb. húsz levél. A tegnapi körből visszajelzett három hely, kettőnél nincs üresedés, sőt, a harmadiknál sincs, ott viszont van gyakornokoskodás.

Persze, nyilván telhetetlen vagyok, de négy-hat hétig úgy melózni, hogy nem tudok bejárni az egeyetemre és egy fillért sem kapok érte, nem túl realisztikus, amellett, hogy kecsegtető a kapcsolati tőke, meg az esetleges tapasztalat (kávét főzni pl. kurva jól meg fogok tudni tanulni).

Találtam BBC-s gyakornoki állásokat is, rövidebb-hosszabb időre, azokba is bele kellene ugrani, mert a 'BBC' bármilyen renoméban jól néz ki. Meg egyébként is.

Az egészben a várakozás a legidegesítőbb. Ha tudnám, hogy sehova sem tudom magam bekönyökölni, vagy hogy aha, lesz egy hely, ahova igen, egészen ellennék, mint hal a szatyorban, de így, hát így nagyon szar.

Véleményemet a rohamosztagosok is osztják.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.