Mert az emberek nem hallgatnak elég jó és elég sok zenét, depláne nem abból a korból, amikor még a zenészek tudtak zenélni, voltak ötleteik, a hangemberek meg értettek a hangészkodáshoz.

Egyébiránt az alant látható borító az egyik legnagyobb kedvencem, ez valami hihetetlen jó ez a fotó, ez.

Patti Smith- Horses. 1975.

Olyan semmihez sem értő fütyik dolgoztak rajta, mint teszemazt Bob Ludwig. Mindezalatt én mínusz 13 éves voltam. Nem győzöm elégszer mondani- panaszkodni-, hogy a legjobb dolgokról egész egyszerűen lemaradtam.

Maradt nekem a szétzuhanó zeneipar, a diétás kóla és a megnyugtató tudat, hogy tízezer chippel már modellezhető egy nyúl agya. Erre mondják azthiszem, hogy szívás.

Eklektikus munkanap után díványon ücsörgéshez és masszív LSD-tripekhez egyaránt bátran ajánlom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.