it was an ordinary day...

...eleinte.

Ismeritek azt a jelnséget, mikor egy nap látszólag tökéletesen normálisan indul, esetleg még valami apró, szokatlan pozitívum is van benne, aztán történik valami, és onnantól kezdve exponenciálisan egyre rosszabb és rosszabb lesz?

Reggel felébredtem nem is annyira borzasztó időben. Azt tudtam, hogy hosszú lesz a nap, egyetem is, stúdió is, de azért ennyire tragikus fordulatokra nem számítottam.

Egyetemre menet összefutottam Ryan-nel (mióta Luke kiköltözött, alig találkozunk), kellemesen elcsevegtünk, ő is talált munkát, beértem az órámra, oké, végigültem két óra halál unalmas előadást. Mivel kell felvennem sokmindent a tárgy leadandómhoz, kell ugye béreljek a sulitól mikrofont+recordert, ami tökjó, mert ingyen van, csak 24 órára lehet csak kivinni.... kivéve, ha pénteken veszi ki az ember, mert akkor hétfőig lehet vele szerencsétlenkedni. De mivel én ugye pénteken egésznap dolgozom, az LRC meg csak fél ötig van, nem érnék oda időben, úgyhogy Katia kikunyerálja nekem a cuccot, holnap találkozunk, megkapom. Beszélgettünk kicsit a stúdiózásról is, egészen felvillanyozó dolgokat mondott, amiben többekközött az Abbey Road is elhangzott, de ez annyira természetellenesen király már, hogy le sem írom, meg nem egy habiszti típus, de akkor sem hiszek el semmit, amíg nem látom a két szememmel.

Elindultam egyetem után dolgozni. Ez a nap volt kijelölve a freelance engineerünkkel való találkozásra. A session reggeltől futott, én viszont ugye csak délután értem be, és hát azért nem akkora a kontroll, hogy a hét tagú zenekart, plusz a hangmérnököt, főnökurat- akinek egyébként ma bent sem kellett volna lennie- és engem kényelmesen elhelyezzen, úgyhogy két és fél órát ácsorogtam, miközben mindenki útban volt mindenkinek, főnökúrnak forgott a szeme, mert a freelance enginnerünk hihetetlen szerencsétlen tud lenni időnként (elméletileg ez volt az első-második session-je, mármint ebben a stúdióban, de-és most a rosszindulat beszél belőlem- szerintem még annyit se látott keverőpultot, mint én-), nem volt időm reggelizni, majdnem éhen haltam, le akart szakadni a derekam, és a tömeg miatt egyszerűen nem tudtam mit csinálni, még kibicelni sem. Főnökúrral megbeszéltük, hogy péntek reggel az egésznapos közös mixingünk előtt tartunk nekem egy alapos tutorialt, a stageboxtól az outputokig, ami azt jelenti, hogy nyolcra megyek dolgozni, továbbá azt, hogy fél hatkor kelek. Bjútiful.

Elindultam haza. Namost ugye Londonban soha nem egyszerű eljutni A-ból B-be, de pláne nem az esti csúcsban. Tömegnyomor a metrón, ekkor már kicsit ideges voltam és nagyon szerettem volna már hazaérni, de az igazi velős bazmegelés akkor jött, mikor megérkeztem az Ealing Broadway-re. Nem volt nálam se sapka, se esernyő, mert reggel hétágra sütött a nap, sőt, délután ngyig végig, viszont mire átmetróztam a városon, már ömlött az eső. A sok bamba paraszt meg ugye nem húzza össze magát a megállóban, hogy beférjen még aki akar, úgyhogy áztam, és áztam, és áztam a buszra várva, ami ötpercenként jár.

Csakhogy ez nem jött.

Harminc percig.

Ekkor már kegyetlenül nyűgös voltam és a hisztéria szélén voltam. Jött a busz, megállt 5 méterrel a megálló után- ezt sosem értettem, miért csinálják, bazmeg- sok paraszt fel a buszra, nis nyomakodom, mosmá nem érdekel se gyerek, se kutya, se nyugger, se kiskutya, még ha az atyaúristen is áll be elém, annak is lerúgom a veséjét. Oystert leejt, anyáz, felvesz, pittyen. A sok hülye meg ácsorog a buszon, miközben hátul van mg ülőhely is, az nem érdekli őket, hogy ha odavonszolnák a seggüket, nem kéne nyomorogniuk. Na, nekem pont kurvára elegem volt, hanyag szkjúzmík és szorrik között átnyomakodtam rajtuk, leültem.

Mikor már negyvenöt perce álltunk a dugóban, ordítani tudtam volna a fájdalomtól, annyira fájt a térdem az irgalmatlan kis helyen, ami az én ülésem és az előttem lévő üls között volt, fészkelődtem, mindent csináltam. Ilyenkor este mindig van dugó a broadway-en, de ez gyanúsan tömött volt, ráfogtam az esőre.

Szóval most megyek hazafele a Broadway-ről 1 óra 15 perce, az út egyébként 15-20 perc szokott lenni.

Hanwell-nél befordulunk, dugó vége, szabadnak tűnik az út, mindenki megkönnyebbül. Busz beáll a következő megállóba.

Busz lekapcsolja a lámpát, leállítja a motort.

Nem megyünk tovább, mert dugó baleset van a Boston Manor-on (már akkor sem értettem, ugyanis az az ellenkező irányban van).

Tehát vázolom: egy falatot sem ettem egész nap, 4 fok van, esőkabát, esernyő, sapka, de mg egy kurva nejlonzacsim sincs, kb. egy kilométerre vagyok otthonról, busz nincs, sötét van, fájnak a lábaim, majd' behugyozok, könyvtári, egydarabos könyv az éppen átázó táskámban.

Na, akkor sétáljunk.

Mikor már hsúz perce sétáltam az ömlő esőben, kibaszottul elegem volt. Aztarohadt, ott egy E8!! Rohanás, buszra fel, teljesen el vagyok ázva, a sminkem, mint Picasso Dalmatájáé, nem tudom eldönteni, hogy vizes a gatyám, vagy bepisiltem, reszketek, úgy fázom. Oystert próbálom lepittyenteni. EEEEE. Mégegyszer. EEEEE. Ja, aha, a víztől összeragadt a belépőkártyámmal, az lesz a probléma. Szétszedem őket. Oystert elejtem. Felveszem, lepittyentek, fellélegzem. Sofőr szól, álljak arrébb, nem lát tőlem. Itt már mondtam valamit, vázoltam neki, hogy két órája jövök, a pénzemet nem kaptam vissza, és egyébként is kussoljon és vezessen tova. Angolok helyeselnek (!!).

Én megállóm.

Bérgyilkosfejjel berontok a Costbooster-be, mert venni kell ezt-azt, bár már a faszom tele van.

Beállok a péntárhoz.

Paki pakol.

Meglátja a kosaramban lévő tisztasági betétet, majd az arckifejezésemet.

-Menstruating, are we?

Szinte éreztem, hogy eltorzul az arcom, átrendeződnek az izmaim, ez kívülről még ijesztőbb lehetett, mert nagyon gyorsan leolvadt a pofájárór a vigyor, gyorsan kiszámolta a végösszeget, lehúzta a kártyám és elköszönt...

Itthon már csak olyan apróságok értek, minthogy az első levespróbálkozásom a WC-ben landolt, mert nagyon érdekes állagú-színű-és szagú lett, a sült halam meg annyira sült lett, hogy odaégettem a picsába.

Mostmár vége lehetne a napnak. Nagyon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.