mostmár olyan nüanszokra is, minthogy ruházkodás és közlekedés.

A ruházkodással kapcsolatos teendőket úgy három nap alatt skerült nagyjából befejezni, melynek során én agyhúgykövet kaptam, anyunak leszakadt a fél lába, a répa pedig a butikból egyenesen inkább egy szudáni tevekereskedő karjaiba szaladt és meg sem álltak Oran-ig. Mert velem vásárolni: nem jó. Mert én gyűlölök vásárolni, nehéz eset vagyok, kicsit olyan lehet ez külső szemmel, mint mikor a galopplovakat próbálják beállítani a startgépbe, hát engem is úgy kell becibálni-tolni-húzni egy boltba, hogy egyáltalán ránézzek bármi ruhaneműre. És ha már bent is vagyok a boltban, az még közel sem jelent győzelmet, mert innen csak nehezedik a pálya, mert találnom kell olyan ruhát, ami tetszik. Ezzel ugye sokmindent nem lehet kezdeni, vagy jó napom van, és meglátok valamit, vagy rossz napom van és mindenkinek egyenként a jó édesanyját. És ha neadjisten mégis megtetszik a ruha: azt fel is kell próbálni. Arról hál istennek már leszoktam, hogy háromnegyed órát kuksoljak a próbafülkében és sírjak, hogy a Promod-os eladólányoknak kelljen onnan kiimádkozniuk, de a félhangos nyögés, anyázás és csapkodás azért még mindig bevett stratégiám, és ez a magatartás a felpróbált, majd elvetett ruhák számával eyenesen arányosan durvul is. Ha pedig még jól is áll a ruha, és el tudom képzelni, hogy másnap nem bőgöm el magam, mikor meglátom a tükörben, akkor még mindig át kell jutni a fizetés állította akadályon. Ugyanis nem csak hisztis vagyok, de írtó smucig is (vagy ha úgytetszik, spúrgeci), szóval még egy adag szájhúzás, 'jajnemá', 'ennyiértafaszomseveszimeg' és 'najómenjünkhaza' után teljesülhet csak be a vásárlás élménye. És akkor most tartunk egy darab zokninál, el lehet képzelni a többit.

A közlekedéssel kapcsolatban pedig az van, hogy tetszik tudni, Reading egyetemváros. Nem kimondottan kicsi, a belterülete, miszerint belváros viszont relatíve könnyen bejárható. Az egyetem, illetve a kollégium (jézusom, ez is egy szép sztori) pedig a belvárosnak nevezett sűrűsödési pontban fekszik (túl sokat foglalkozom mostanában akusztikával?), ahol rengeteg a bicikliút- mondjuk a külvárosban is, kivéve mondjuk Whitley-t, ami olyan Readingnek, mint Pestnek a Népszínház utca, vagy Los Angeles-nek Watts. A busz nagyon drága, a dugók pedig csúcsidőben állandóak, mint minden más nagyvárosban. Nekem pedig ugye hozzánőtt a fémváz a seggemhez. Na most az a bicikli, amit itton használok, az egy, a bátyámé, kettő, az elmúlt két-három hétben szerintem nem volt olyan nap, hoy ne kellett volna bütykölni rajta valamit. Hol a az első váltó szar, hol a hátsó, hogy a villa lazul ki, hol a belsőt kell cserélni, most éppen a láncot kell rajta kicserélni, mert akad benne két szem. Harmadrészt pedig nagyon macerás és drága a kijuttatása Esőországba, úgyhogy...venni kell biciklit. Gondolkodom a női vázas, elöl-hátul kosaras, agyváltós néniciklin (NEM), de mégis inkább maradnék a BMX-nél. Hogy mi lesz pontosan, azt még nem tudom, egyre kevesebb modell van versenyben ( annyit megsúgok, hogy jelenleg egy KHE hi-tensile vázas és egy DK full chromo, de nem, nem ennyire egyértelmű a dolog, nem), majd biztos kirakom ide egy pollba, hogy a sok magát hozzáértőnek képzelő barátom, ismerősöm és üzletfelem jól megszavazhassa, hogy vegyem a drágábbat, persze.

Szóval bicikliút/ sáv az van egy rakás, és ottjártamkor meglehetősen sok biciklistával is találkoztam.

A városfelfedezés (látatlanban, jó játék, de az ember a három hét pöcslógatást valamivel ki kell töltse) egyébként nem állt meg ennyiben, a mindenapokhoz fontos pontoknak már utánanéztem, miszerint kocsma, indiai étterem, tetováló szalon, könyvesbolt, BMX spotok és skateparkok, vegyesbolt, McDonald's, kórház, baleseti/ ambuláns ügyelet, Starbuck's, telefonszolgáltató (az még egy mondhatni morálisan ingoványos talaj, nem is tudom eldönteni hirtelen, melyik szolgáltatóval szúrassam ki a szememet, tecciktudni az itthoni telefonomat kint nemigen fogom tudni használni).

Na jó, a városi könyvtár is tudom, hol van, de arra csak véletlenül akadtam rá.

Visszatérve a kollégiumra... ugye be lett adva a kérelem már irdatlan régen, dacára annak, hogy a leadási határidő Július 17 volt, azaz múlt péntek. Matematikából és vezetői ismeretekből gyengélkedők is könnyedén kiszámolhatják, hogy ebből értesítés augusztus elejénél előbb nem lesz, én pedig 14-én utazom.

Repülőjegyem van.

Augusztus 17-én pedig első tanítási nap.

Mikor rákérdeztem mailben, mégis mikor szándékoznak értesíteni róla, hogy megszántak-e egy szobával, a válasz az volt, hogy AUGUSZTUS KÖZEPÉIG nem számítsak rá, hogy hallok felőlük. Nagyon remélem, hogy ezt csak a kapkodás mondatta (íratta) a hölggyel, mert az első hivatalos beköltözési nap Aug. 15. Az első tanítási nap pedig két nappal ezután van. Szóval a hátralevő időben a tökvakarást fel lehet váltani idegeskedéssel, mert ha kiderül, hogy mégsem kaptam szobát- kiderül ez mondjuk augusztus elején- akkor igen-igen nyakig ér a szar, mert két hét alatt még abban a városban is nehéz albérletet találni, ahol tartózkodsz, nemhogy a világ másik végén. Egyelőre bele sem merek gondolni, mi lesz, ha ott állok a csomagokkal a nyakamban gyakorlatilag, és kiderül, hoy hát ja, bocs, lakni nem tudsz sehol, de szeretettel várunk intézményünkbe tanulni.

Mindenkinek igaza volt, aki valaha is azt mondta, hogy az angolok teljesen elmebetegek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.