A tiéd!

2009.08.13. 19:59

 Holnap reggel röppenünk Londonba három napra, csak úgy lógatni a lábunkat, himbilimbizni, mint a koedukált fürdőben. 

Aki már utazott valaha családdal, könnyen kiszámolhatja, hogy mivel már csak pár óra van az indulásig, feltehetőleg már délután kettő óta ordítozunk egymással, hogy micsinálszmármegintteszerencsétlenhülye. Egszerűen megnyugtat a tudat, hogy minden, de minden családban ez a kritikus intervallum (és a nagytakarítás, valamint a húsvét, ofkorsz).

Egyébként London úgytűnik már csak ilyen beteg város lesz az én életemben, legutóbbi ottjártamkor éppen bele akartam halni a tüszős mandulagyulladásomba és activity-znem kellett a pénztárossal, hogy jegyet tudjak venni a vonatra, mert nem bírtam nem hogy megszólalni, de nyelni sem (haj, igen, imádok, imádok erre a sztorira panaszkodni). Most meg megint rohadtul fája  torkom, bár megközelítőleg sem vagyok olyan rosszul, mint akor voltam, nembaj, ez még nyugodtan változhat. Persze szülők szemvillans alatt leizzadtak, mikor közöltem velük, hogy no, én bizony begfáztab, és bűvös rémületbe (rémes bűvöletbe) zuhanva makogták el egyszerre, hogy ' de de de de dehát a sertésinfluenza...!' Elzavartak még a háziorvoshoz is, hogy írjon fel lónyugtatót és plutóniumkazettát, mert én nem lehetek most beteg, és egyébként is, jobb a békesség.

Rábasztak, mert ugyan gyanús volt, hogy az egész emeleten nincs senki, de végül csak úgy húsz perc után slattyogtam oda a három méterrel arréb lévő vzsgáló ajtajához és olvastam el a felirat, miszerint Kalocsai doktor augusztus huszonakármeddig szabadságon van. Nembaj, maradt itthon két héttel ezelőttről Sumetrolim, majd porrátöröm, felhevítem és intravénásan fogom magam lőni Ferihegyen a dojcse turisták szórakoztatására. Basszameg, több gyógyszert és/vagy gyógyhatású készítményt viszek, mint ruhát. Oscillococcinum, Coldrex por, ugyanez tablettában, multivitamin, Sumetrolim, Aspirin, Advil, No-Spa, és ha mindezektől nem kómálnék be eléggé, az indulásig majd szerzek valahonnan egy kis ketamint is, úgy talán még a Buckingham-palota habzószájú unalma is elviselhetőbb talán (meg is fogom nézni, van-e a palotának árnyéka egyáltalán).

 

Aztá ugye a kötelező utazómotívumok, miszerint magyarkártya és macskakergetés, mert  ha a macska bőröndöt lát, kitör belőle a kontrollálhatatlan doboz- és zacskófüggősége. Megmagyarazázom.

 

Ez itt egy utazótáska.

 

Ez pedig egy atomfizikus az utazótáskában.

 

 

-és macska egyáltalán nem a Higgs-bozon kutatásával tölti az idejét, csak hogy világos legyen az atomfizikus kitétel-

Szülő mindig cseszegeti szegényt, hogy itthagyom három évre, háhá, hát macska megragadta az alkalmat, ő bizony velünk jön Angliába, tessék megnézni, kérem, elfér ő egy kézitáskában, még a csomagfeladással sem kell bajlódni, sőt, befér mellé a fényképezőkép, meg a térkép is, és izé, mi lenne, ha betennénk mellé pár zoknit is...?

 

Az előzetes tervek szerint egyébként megyünk az Abbey Road-ra, átsétálni a zebrán, mert azt nem lehet elégszer, és egyébként is most volt a negyvenéves évforduló. aztán megyünk a Regent Str-i Apple Store-ba is, mert iPod-ot kell venni ismerős ismerősének. Aztán megyünk ööö Ealing-be is, megnézni az aktuális kollégiumot és az aktuális campus-t, aztán ha sikerül leadnom szülőket a felnőttmegőrzőbe, akor irány a Southbank.

 

Na, megyek, tolok teát. Na, látjátok, teát azt pont nem fogok vinni Angliába (a szobához járó három teafilter és a vízforraló mentette meg az életem legutóbb is, én állítom, és nem, nem tudok leszakadni erről a sztoriról).

Aztán most meg lassan el kéne tenni magam, mert ha jól emlékszem, háromnegyed háromkor kelek.

Tudom, egyébként is akkor szoktam, de ez most kivételesen nem délután értendő.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cinna.blog.hu/api/trackback/id/tr441307753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cinna 2009.08.13. 20:43:58

a vans polorol a vans felirat cenzurazva, a vegen meg ciki lenne ennyi markajelzest osszehordani egy lapra.

ahogy marshallbot mondana, jogaszolva!

vikingblood 2009.08.13. 23:22:39

Jó utat!
(Fehérzsebkendő-lengetés.)
(Nem tépőzáras.)
Ketamin, mi? Ezt ne emlegesd Barázdabillegető előtt. Ha megrontod a kis patyolat lelkét, nagyon el lesztek verve mind a ketten.

cinna 2009.08.14. 04:22:38

mar itt rohogunk a cafeteriaban szuloegysegekkel. unatkozunk, ugyhogy egymas buta fejet fenykepezzuk.


nem vagyunk normalisak, baszki..

vikingblood 2009.08.14. 06:45:26

@cinna: 4:22? Rákenról. Az egymás buta fejéről készített képek pedig egy speciális butafej-album alapkövei lehetnek még :) Buli. Család. Abszint.

barazdabillegeto 2009.08.14. 21:53:01

Pont akkor ettem utoljara a ketamint, amikor a technopartizasrol leszoktam. Baj volt a kapacitivel. Amugy en is egy (hosszuszoru) feher cicat hagytam otthon, akinek szinten kek es sarga szeme volt, mert ha jol latom ennek is. Hmm. A szuloknek uzenem, hogy a sertesflu egy mitosz.

cinna 2009.08.14. 22:30:51

igyvan, sarga-kek.
roff.
süti beállítások módosítása