Na, ma megvolt a nyálfolyatósan unalmasnak ígérkező Audio Theory előadásom. Az előadónk kurva jó arc, egyébiránt olyan, mint Hugh Grant, csak nem nyáladzik, viccesebb, nem buzi és nem kell kötelezően nézni minden nemzeti ünnepen. Ja, azt mondtam már, hogy nős?

Annak ellenére, hogy alapvetően olyan dolgokkal foglalkoztunk, amiktől már okádom, azért élveztem, tekintettel arra, hogy fázisfordítottunk, illetve 15 Hz-től 18Khz-ig hallgattunk sinusokat, kézfeltartásos módszerrel mérve mindenki frekvensziriszponzát. Két ember maradt utoljára, az egyik én voltam, ez okot adhat arra gyanakodni, hogy mégsem sikerült olyan mértékben összebaszni a hallásomat az elmúlt x év zenehallgatási szokásaival, mint gondoltam. A 15Hz-et pedig már hallom, szóval egyelőre jó vagyok.

Belehallgattunk a csodálatos (azt hiszem) 4100 Hz-es szinuszba is, ami életem legrettenetesebb élménye volt.

Megvitattunk nevezetes értékeket is, az ősi tudomány szerint 15 Hz például a rektális izmok spontán elernyedését eredményezi, hát kipróbáltuk, és maximum a röhögéstől fostak be páran. De biztos létezik, mert Cartman-éknek bejött.  Egyébként a sinusok kapcsán rájöttem, hogy a zenében mennyire keskeny sávot használunk, elképesztő, kérem, köze nincs az elméleti 20-20k-s skálához.

Persze a teoretikus részt- ami alatt én ha jól emlékszem éppen rózsaszín malacokat rajzoltam a füzetembe, jó gyerek vagyok, nem bontottam rendet- a fül működésének taglalása tette ki leginkább, mert akárhogy nézzük, ez az egész hangbuzizás alfája és omegája, mindegy, hogy inverse square law, SPL/SIL, a végén mindig ugyanahoz lyukad ki az ember: a halláshoz (egyszer össze fogom számolni, naponta hányszor hangzik el a perception szó az óráinkon). És habár a gimnázium első osztályában rájöttem, hogy én hülye vagyok a biológiához, és az emberi test működése mégannyira se érdekel, időről-időre- mostanában főleg- hatalmasakat csodálkozom, mennyire jól megszerkesztett intézmény a fül és a hallás. Ilyen bonyolult szerkezetet még a NASA se képes összehozni (én csak egy kurva macska vagyok, nem eg kibaszott tudós!), és ezt, kérem, mármint  magát a fület és annak lenyűgöző, matematikai pontosságú tökéletességét (halmozom, igen) én egy felsőbb erő jelenlétének egyenes bizonyítékaként kezelem. Nehezen hiszem el, hoy ez a szerkezet ez csak úgy lett, és pont ilyen lett.. Nem, ezt valakinek ki kellett találni.

Nem maradt el a szokásos tanmese sem, az amfetaminos technikus dobhártyarepedéséről és az ezt követi orális szexről (van kapcsolat a kettő között, higyjétek el. Ugye milyen csodálatos a zene világa?).

A fent vázoltakból már kikövetkeztethető, hogy halálra röhögtük magunkat (a hangulatra rátett, hogy max. tizen, ha vagyunk a csoportban), és ami mégjobb, fogunk tanulni tervezést is, sőt, a félév végéig kell is leadni tervet (meg elemzést).

Ezúton üzenem az illetékeseknek, hogy ha novemberben otthonfelejtik a négykilós Recording Studio Design könyvemet, ami miatt majdnem nem tudtam elutazni, akkor visszamennek érte.

A következő két hét még unalmas lesz, állóhullámok, teremrezgések, módusok és satöbbi, de utána nekiállunk a komolykodásnak.

Millar csak hatkor lesz, majd beszámolok arról is, talán kicsit részletesebben is, már ha érdekel egyáltalán bárkit is, vagy méginkább, ha engem érdekelni fog.

Zene fehérmosó gyorsprogramhoz-rovatunk következik. Bocs, Kasabiannal ébredtem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.