Például hogyan késtem le Magda-t
2009.10.16. 15:08
..de ne szaladjunk előre, a fincsi részek még ez előtt történtek.
Kilenc óra magasságában sikerült magunkat úgy-ahogy összeszedni- a nyolc-fél kilences tervezett induláshoz képest-, úgyhogy az immáron szokásosnak mondható partialakulat nekivágott a Londoni éjszakának, hogy részt vegyünk egy pörgető-görgető-felvillanyozó-lehúzó-elmélyítő-nevettető-mulattató minimal techno bulin, sőt, hogy egészen pontos legyek, konkrétan Magda miatt mentünk oda.
Akkor még nem tudtam, hogy még azt is meg fogom bánni, hogy egyáltalán felkeltem reggel.
Kitérő: nagyon szar a rövidtávú memóriám, ez különös érvényes nevekre és számokra. ....ez sokmindent megmagyaráz.
Elindultunk, persze első állomás mindnekinek a Costcutter volt cigarettavásárlás, Oyster-töltés és cashpoint-látogatás céljából, így tettem énis, a cashpoint előtt állva azonban hatalmasat fordult a világ.
Elbasztam a PINkódom.
Háromszor.
A kártyámat elnyelte a gép.
Az első megdöbbenés után azthiszem hangosan kezdtem oooordítva káromkodni, hogy hogy lehetek ekkora balfasz, persze addigra a számok is eszembejutottak- stimmeltek, csak a sorrend volt kicsit más.. némi készpénz volt nálam, és biztosítottak is, hogy emiatt most nehogy hazamenjek ezen kattogni, reggelig úgy sem tudok csinálni semmit, majd meghívnak, ha kell.
Szóval folytattuk az utunkat, ámde röviddel a metróra való felszállás után nekem irtózatos pisilés iránti vágyam támadt, na, hát szóval úgy kellett hugyozni, mint egy versenylónak. Erre rátett egy jó lapáttal, hogy baszottideges voltam a kártya-ügy miatt, közben sms-ben nyomtam a troubleshootingot az otthoniakkal, hogy mi van.
Namármost London nem kicsi, ilyesformán a metrón sem öt percet az ember, ha valahova el akar jutni. Mi a Boston Manortól szerettünk volna eljutni Holborn-ig első körben, majd onnan még a Liverpool str-ig, én viszont az Earl's Court magasságában bepánikoltam a még hátrelevő 13 megállótól, és bejelentettem, hogy na jó, nekem le kell jutnom erről a vonatról, különben...nem én voltam az egyetlen, úgyhogy némi kitérővel folytatuk csak az tuunkat. Ez, és a késői indulás együtt okozhatta az est következő kellemetlenségét...
..a helyet ugyanis úgy találtuk meg, hogy kiszúrtuk a hatalmas sort. Gondolom mindenkinek megvan az amerikai filmekből a hosszú sor a klub előtt, a kidobóember a kis listájával, a vesztegetni próbálok, a cicivillantó ostobenkó kurvák, meg a listások... na, át ezekből mind-mind volt tegnap este. És tudjátok, mi van a sorbanállással? Hogy még sokkal nagyobb szopás, mint amilyennek a filmekben látszik.
Ott álltunk egy órát, mire az ajtó közelbe értünk, már one out-one in rendszerben működött abeengedés, szerintem egész London és a környező városok is a TBar-ban buliztak tegnap. Mögöttünk már az utca végéig ért a sor, meg is mondták nekik, hogy nem fognak bejutni. Alex, mivel dolgozott, már bent volt régóta, és tájékoztatott minket (még mikor beálltunk a sorba), hogy Magda konkrétan már játszik, és nem sok esélyünk van rá, hogy lássuk. Igaza is lett.
A kidobósrác a magyar személyim nézegetése közben azért rákérdezett, hogy És miért jártok ilyen szar helyre?, én meg nem bírtam magyarul kinyögni ey értelmes mondatot, mert már annyira át vlt állva az agyam az angolra. Én lepődtem meg a legjobban.
És mondok én nektek valamit.
A vendéglista a legundorítóbb dolog, amit ember valaha kitalált!
Mikor ott állsz a sorban egy órája, és látod, ahogy ez a sok nyikhaj pöcs bemondásra betolja a seggét, te meg várhatsz tovább, hát rég éreztem magamat ennyire gusztustalanul alsóbbrendűnek. Fuj. Le a guestlistekkel!
Magdát tehát lekéstük rendesen, további sokkoló tények kövekteztek, miszerint több, mint négy font egy üveg Bulmers, hogy a tánctéren 80%-os páratartalom és 40 fok van, szar, lapos, fantáziatlan a DJ, és egyéként is.
Kettő óra fele, miután fél órát kerestük Luke-ot (végül a DJ pult előtt találtam meg, nemtudom, miért nem ott kerestük először), elkezdtünk tekeregni, hogy na, honnan a faszból indul az éjszakai busz, hát a kellemes kóválygásból a végére rövidtávfutás lett, de elértük a buszt, amivel egy és negyedórát utaztunk hazáig. London, ismétlem, nem kicsi.
Jólérezni sem tudtam magamat, mert a problémáim még mindig jelen vannak a nyúltagyamban, de ezt most hagyjuk.
Nemtudom, mikor volt utoljára ilyen szar reggelem. Nem másnapos vagyok, hanem komplett balfasznak érzem magam. És ez sokkal rosszabb.
Másnapos akarok lenni!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ezt böfögtétek ide