A helyzet az, hogy Andy (aki nem Andrew, véletlenül sem egyezik a kettő), házalásos módzserrel hozzájutott egy munkához egy Londoni stúdióban.

Ez némileg alátüzelt az egyébként sekélyes és nem sok jót igérő perspektíváimnak, azaz ha túl vagyok az összes kibaszott leadandón, akkor

 

1. annyira beszombatolok, hogy fél éjszaka órát fogok szerelni

2. összevissza töröm magam a bringával

3. házalni kezdek a stúdióknál.

 

A metódus valami hihetetlenül triviális volt, már-már röhejes: ember ráguglizott a top 15 Londoni stúdióra, írt nekik e-mail-t, azok meg visszajeleztek. Kettő behívta interjúra, az egyik állást megkapta, másnap délben kezdett, mint booking assistant.

Nekem meg ugye felhorgadt a cinikus irígységem és méretetlen egoizmusom, hogydemérnemén, egy darabig bosszankodtam rajta, aztán úgy döntöttem, hogy miért ne? Majd letagadom, hogy nő vagyok. Vagy nemtudom.

 

Hihetetlen egyébként, hogy mennyire képtelen vagyok értelmes magyar mondatokat konstruálni. Szövegkohézió, alanyegyeztetés, az mi a picsa?

 

Szeretnék kérni egy össznépi

'TEVAGYALEGJOBB'

csataordítást.

 

(Különben rátok uszítom Trabantot, és Sober Dave-t a hetedikről. Egyik durvább, mint a másik, a medve ehhez képest semmi!)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cinna.blog.hu/api/trackback/id/tr521501342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vikingblood 2009.11.05. 05:49:30

TE-VAGY-A-LEGJOBB!!! Egyébként nem mintha félnénk attól a két puhapöcstől...

aszekelyek 2009.11.05. 11:19:59

Maradt 14 a top15- ből, mint esély. Igen, ötszázfelé kell pályázni.Csak azért őt vették fel, mert nem tudták, hogy te vagy a legjobb:)
Akkora kosármérettel nehéz lesz letagadni, hogy leányzó vagy...ám úgysem akarunk himsovinisztáknál dolgozni, úgyhogy csak nyugodtan.
Amikor majd ezek egyike felvesz jelentkezik az apple, hogy akkor gyere... , Mint itthon. Mindíg az eccerű dolgok jönnek be...

aszekelyek 2009.11.05. 11:29:33

TEVAGYALEGJOBBBBBBBBBBB /kb ekkorát ordítottam, mármint én az apád mire 3 macska eccerre esett ki a bundájából ijedtében)Persze nagyon fogom sajnálni azokat a cégeket akik mire ezt megtudják nekik már késő lesz.

Feldin · http://shootinginjapan.com/ 2009.11.06. 01:02:22

te vagy a legjobb :)
almáékkal mi van akkor?

cinna 2009.11.06. 16:05:59

@Feldin: egyelore nem jeleztek vissza.
süti beállítások módosítása