...azzal, hogy család tegnap elhagyta Nagy-Britanniát, nekem is elkerülhetetlenül vissza kell magamat tuszkolnom a normális kerékvágásba, hogy újra egy ilyen különleges közhellyel éljek.

 

Tegnap pár órát szomorkodtam, de mire hazaértem, elmúlt, meg mondjuk negyven másodperccel az ajtó becsukódása után azthiszem elaludtam, szóval tulajdonképpen minden adott lenne, hogy folytassam vérverejtékes dübörgésem és POP legyek, hehe, de mégis csak rólam beszélünk, ugye.

Ma sem bírtam normális időben felkelni, úgyhogy kicsit csúszásban vagyok, de mindenesetre megvettem a hiányzó könyveimet, befizettem a tandíjamat- és csak egy órát vártam, hogy kinyisson az iroda-, vettem dossziékat a papírrendszerezéshez- ennek okán megszűnt a mindennapjaimat uraló rettenetes papírkáosz-, a mosógépben pörögnek a színes cuccaim, és Alex döglött disznónak nézte a hűtőben lévő sült kacsa-alkatrészeket.

Persze most is csak azért írogatok, hogy még ne kelljen nekiállnom a tényszerű munkának, mint forgatókönyv, script, treatment és brief-írás.. pedig az idő nagyon szűk, péntek estig le kell adjak mindent, a vágástól az utolsó szemétláda kísérőszövegig. Na de szombaton úgy be fogok rúgni, hogy ihajj.

 

Ja, könyvek. Nem is hittem volna, hogy a külföldi, kvázi ssssssszakmai (affffektál) könyvek nem csak hogy sokan vannak, de igényesek is. Belenéztem kettőbe, amit vettem, és egészen megnyugtatóan jóknak tűnnek (azt nem merem leírni, hogy érdekesnek, több okból sem). Ismerd meg az ellenséged jeligére pedig beugrott a kosárba egy mastering-el foglalkozó darab is, mindenféle remek matematikai-fizikai-buzulási magyarázatokkal és satöbbivel, élvezettel fogok bele koponyákat és abszurd, explicit, zavarbejtő egyéb figurákat rajzolgatni. Hétfőtől.

 

Exörszájbúúúúúk.

A bejegyzés trackback címe:

https://cinna.blog.hu/api/trackback/id/tr511515820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása