Eklektikus a mai nap, és még csak dél van.

Elindultam én ma ugyanis a BFS-be. Csakhogy egsz héten kergetőztek a gondolataim, hogy hát ha időben meg is tudnám oldani, hogy az egyetem mellett egyszerre két helyen is dolgozzak, mit szólna ahhoz bármelyik stúdió a kettőből, hogy a másiknak is dolgozom? Valami azt súgja, nem ujjongtak volna körbe.

Aztán már nem kellett foglalkozzak ezzel a gondolattal, mert be kellett látnom, hogy bármennyire is szeretném, nem fogom tudni csinálni. Vagy az egyik, vagy a másik. Ha ugyanis elvállalom, az azt jelentette volna, hogy konkrétan nem lett volna egyetlen szabad napom sem a héten:

hétfő Lab, kedd egyetem+lab, szerda egyetem+lab, csütörtök egyetem+ BFS, péntek lab, szombat BFS, vasárnap BFS.

Jól néz ki, ugye?

Az egy dolog, hogy elhitettem magammal, hogy ó, hát az ambíció, meg a kitartás, nem kell nekem szabadnap, de aztán rájöttem, hogy aha, és melyik metrón akarom megcsinálni az egyetemi dolgozataimat?

A BFS zeneileg sokkal közelebb állt volna a szívemhez. Főnökúr vszont fizet.

És jelen pillanatban (az osztályharc egyre élesedik) nem engedhetem meg magamnak, hogy kényelmeskedjek, meg tingli-tanglizzak. És azt sem, hogy az egyetem első évében valamin elcsússzak. Talán másodévben, vagy ha rendeződnek kicsit a dolgok, utánamegyek egy nemfizető gyakorlatnak, de most nem...

Szóval elmentem ma hajnalban a BFS-be és megmondtam, hogy nem fogok tudni jönni.

A regel viszont kb. három órával azelőtt kezdődött, hogy beértem volna a stúdióba.

Tudni kell, hogy tegnap buli volt az E blokkban, gondolom az öszes tizenéves húgyagyú pöcs ott jópofizott (komolyan kezd tőlük hányingerem lenni). Gondoltam, hogy lesz ennek valami utószele, de azért ez kicsit sok volt, pláne szombat hajnalban éhgyomorra (és a gyomor éh- is maradt, mint az mostan következik itt).

Kiléptem a szobámból, látom, hogy valami morzsás-szíros szar van végigszórva a folyosón, belekenve a padlószőnyegve. Mondom nem érdekel, majd összeszedi, aki csinálta, vagy a lengyel takarítók.

Az igazi agyfasz a konyhában jött, mikor láttam, megint mekora ordenáré retek van mindenhol, a tűzhely max fokozaton megy otthagyva, szendvicssütő úgyszintén max. fokozaton bekapcsolva hagyva. Itt már kicsit ideges voltam, gondotam kirakok egy post-itet, hogy ez azért kevésbé okos, akármilyen részeg is vagy, ismeretlen barátom.

És akkor kinyitottam a hűtőt.

Valaki megzabálta a reggelinek vett kajámat.

Megint.

Ekkor borult el az agyam végleg és fogalmaztam egy nem kimondottan barátságos levelet mindenkihez, leginkább ahhoz, aki égvehagyott mindent a konyhában, meg ahhoz a kiemelt seggfejhez, aki akkora baszott tróger tud lenni, hogy megzabálja valaki más kajáját. Sokmindent és sokáig tolerálok, de ez most betette a kaput, mághozzá kurvára.

Amellett, hogy irgalmatlan parasztságnak tartom már az elvet is, amivel ismeretlen tolvajunk dolgozik, pénzem sincs arra, hogy egy részeg faszt etessek, persze rajtam kívül.

Eddig, ha kértek, szívesen adtam bármiből, de most már majdnem elértük azt a pontot, amikor se kedvem nincsen adni, sem pedig pénzem, mert én hiába veszek tejet 20p-vel olcsóbban magamnak, ha azt valaki megissza, én meg vehetek másikat.

Eddig segítőkész voltam.

Most meg úgy vagyok vele, hogy hát barátom, nincs pénzed? Akkor nem eszel.

De ez még mindig nem a csúcspont.

Miután összeszedtem magam, elindultam. Kint látom, hogy az ajtó üvegrészét valami japánkodó büféarc betörte. Lent a recepción jól le is jelentettem, mert azthittem, talán jobban jövünk ki, ha mi jelentjük, és nem ők veszik észre 'by accident', másrészt meg elég felfokozott idegállapotban voltam és szemétkedni akartam.

Erre most hazaérek, és már vár a levél a postaládámban, hogy ha nem kerül elő a tettes, nekünk kell kifizetni a kárt.

Azthiszem nem kell taglalnom, mennyi az esélye annak, hogy a tettes feladja magát.

Utálom a primitív, ostoba embereket, és rá kellett jönnöm, hogy kb. ötszáz primitív, ostoba retardálttal vagyok összezárva.

És akkor emberek még kérdik, miért nem a saját korosztályommal barátkozom.

Most pedig hozok egy sört, a vállról indítható Trabantot pedig slendrián, flegma mozdulattal reáuszítom az egész kibaszott helyre, miközben fekszem a napnak 45 fokos szögben beállított napágyamban, felpattintom a kupakot, így, hogy 'PSSSZ!', felbaszom a napszemüvegem s figyelem, ahogy az állat végzi a munkát helyettem. Talán Mozartot hallgatok közben. Esetleg Beethovent. Mondjuk az Örömódát.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.