Közben visszaérkeztünk Budapestre. Igazából már tegnapelőtt, de azóta pukizni nem volt idő, szóval a postolás mindkét csatornán elmaradt. Dádá.

A hazaút nem is lehetett volna tökéletesebb megkoronázása egy mandulagyulladásos hétvégének. A reptéri várakozás a világ egyik legviccesebb dolgai közé tartozik, komolyan. A djutifrí (ehhez mindjárt keresek is egy napirajzot, mert vicces) meg aztán jobb, mint Zonko bazárja és Disneyland együtt!

Kedves ismerőseimnek címezve, akik mindig eldugdosták és/vagy megsemmisítették vicces-idóta-retardált-idegesítő-törvénytelen tollaimat és ceruzáimat, pedig én igazán békésen, ártalmatlanul és barátságosan játszottam velük munka helyett, egy ilyen drágaságot sikerült zsákmányolni Lutonon:

Igen, bazmeg, van hozzá színesceruza!

A várakozás tehát élettanilag külön műfajt képvisel, körülbelül nyolcszor vesztünk össze utálatosan, egyébként pedig sörözéssel, nassolással, maradék aprópénzek elköltésével, galacsinrugdosással, bambulással, ásítozással, alattomos pukizással (nemtudom miért tetszik ennyire ez a szó, már kétszer is ellőttem a postban. nem, nem lőttem el egy pukit, áááábazmeg...) vertük agyon az időt.

egyébként hazafele úgy rázott a szemétláda gép, hogy életemben először féltem repülőn. Komolyan meg voltam róla győződve, hogy lezuhanunk a picsába.

szóval hazaértünk, bár nem akkor, mikor szerettünk volna. Ez meg ugye azt jelenti, hogy vége a jó világnak, vissza kell süppedni a büdös nagy magyar valóságba, mint medve. Ma másfél óra alatt jutottam el a Bécsi útra otthonról, ha nagyon utánanézek, ez még rekord is lehet. A bicikli kereke leeresztett, felfújtam- puNpával-eltekertem a postára, már megint olyan, mint egy plöttyedt kis kuki, Ön nem nyert. A kettesmetrón meg volt egy pillanat, amikor szinte elgondolkoztam, hogy namostakkor mire és merre is kéne átszállni, de aztán a Déli pályaudvar-Örs Vezér Tere felirat megnyugtatott némileg, és rájöttem arra is, mi is tulajdonképpen az egyik dolog, amit utálok Londonban: a föld alatt élnek ezek, mint a kukacok! Bárhova el akarsz jutni (Greater)London-ban, szinte biztos, hogy metrózni kell hozzá. Bizonyára lehet egyébként buszozni is, de ahogy elnéztem, a felszíni közlekedés ott a következőképpen néz ki: dugó-dugó-dugó-dugó-dugó-gyalogosátkelő-dugó-dugó-dugó-bicikliút-dugó-dugó.

Konklúzió: már most kurvára elegem van a metrózásból.

Érkezett nem is egy közönségrikveszt egy nagy jó London összefoglalásra, majd ha lesz érkezésem, megírom, addig marad ez is restancia, kössetek fel egészen nyugodtan.

Ja, a napirajz, mert ez egyébként is egy ritka semmitmondó post lett:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.