Megérkezésem óta ez lesz az első nyugodt estém, ha minden igaz, ugyanis mindannyian hullafáradtak vagyunk, a srácoknak már pénzük sem nagyon van, mert várnak a diákhitelükre, ráadásul kiderült, hogy a mára tervezett buli guestlist-es, szóval az kimarad, majd holnap megyünk valamerre.

 

Mosnom, na azt nem sikerült. Odáig eljutottam, hogy rávettem magamat, hogy elmenjek venni ruhaszárító állványt meg szennyestartót, kb. egy órát ténferegtem Ealing-ben, hogy na, hol a legolcsóbb, de aztán mégis vissza kellett menjek az első állomásomra, a kváziegyfontos (mindig imádtam az egyvalamis boltokat, mert az árukészlet 1/911-e kerül csak egyvalamibe, a többi pozitív, egész számú többszörösébe) boltba, 12 fontért venni állványt. Mosószert nem vettem, mert akkor tényleg mosnom kellett volna... úgy terveztem, hogy holnap megfogom Luke-ot vagy Grace-t (ő a molett angol flatmate), és szépen kitaláljuk, hogyapicsába' működik a mosógép.

No persze ez még az előtt volt, hogy hívtak volna az Evan's-ból, hogy megjött a bringám, össze is rakták, mehetek érte... ami holnap lesz (a szerkesztő megjegyzése: YEEEEEEEEEEEAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAHHHHH!!!!!!!!!!!). D-lock, Fox kesztyű, chainlock táskába bekészítve, a DC pólómat most szellőztetem az ablakban, reggel- jó, oké, 10-11 fele...- meg megyek a csacsiért, és össze-vissza zúzom magamat, feltehetőleg. Az mindenesetre biztos, hogy az elkövetkező napok nagyrészté nyeregben ( és a local GP-nél) fogom tölteni, egészen addig, amíg már olyan izomláz lesz a seggemben és combjaimban (valamint a karjaimban), hogy a recepciós kell becipeljen a biciklitárolótól a liftig. Jelenleg hiába ordít egyik oldalamról a minimal house, másik oldalról a dubstep, szemből valami mix, itt közvetlenül meg a Massive Attack, igazából csak a kerékagyak törvénytelen kattogása- krüttyögése (de, mostmár van ilyen jó) visszhangzik a fejemben. Ride to Glory, mondanám, ha elbaszottul közhelyes akarnék lenni.

Alex-szel mégsincs akkora gond, mint gondoltam, ugye, mennyire félre lehet érteni gesztusokat, ha az ember nem érti, mit mond a másik- és napok óta (LOL) tanulmányozom az angol testbeszédt, mert azis másképpen működik, igen. egészen jól kommunikálunk már, a háromnegyedét értem annak, amit lehadar, a maradékot rendszerint ki tudom találni a szövegkörnyezetből és némi általános iskolás logikával, és ez igen nagy fejlődésnek mondható a pár nappal ezelőttihez képest. Úgyhogy bimbózó barátságunk (höhöhöhö...aki tudja, miért röhögök, az röhöghet velem) megkoronázásaként le is küldtem boltba.

 

Meglehetős szociológiai hullámvasutazást produkálok egyébként,  magamban rohadtul félek az elszigeteltségtől, peig nyoma sincs ilyesminek, ha objektíven nézzük a helyzet, de én ugye mindig kell, hogy találjak valami problémát- ha nincs, akkor meg csináljak, ugye-, különben letargikus leszek és egésznap fekszem az ágyon: nincs, ami mozgasson. Engem a problémáim éltetnek. Szenvedő (de nem nyavajgó) típus vagyok.

 

..apu mondja mindig ilyen esetekben, hogy 'minden rendben lesz', én persze soha nem hiszek neki, de ez már az én cinikusvérgeciségemből táplálkozik, aztán persze mindig minden rendbejön. Most így állok hozzá.

 

Mert alapvetően nyugodt vagyok, igazából nem idegeskedem vagy aggódom semmin, mert generally tudom, hogy minden rendben lesz és a lehető legegyszerűbb úton (két pont között legrövidebb út a taxi) fog majd felpülni és rendeződni.

 

Csak ahogyan felhívtam rá a saját magam figyelmét-és ezt Szabolcs is megtette-, attól, hogy új életet kaptam még, ha nem is vagyok ugyanaz, mint egy héttel előtt, maradt belőlem rengeteg minden bennem.

 

ezért lehet az, hogy ez már a 20. sor a nagy semmiről.

 

Zene következik, hatalmas kedvenc.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cinna.blog.hu/api/trackback/id/tr171391605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aszekelyek 2009.09.19. 11:19:08

Egészséges , nem kóros feldolgozása az életminőséged változásának. Leküldted boltba:).... most, hogy érted amit mond..., lehet, azt mondta, mapokig, szeretne neked bevásárolni???:) csak nem értetted a testbeszédét sem? Jókutya....Alex:) Ami felkelt az ágyról kis mazochistám, azt motívációnak hívják. A nem anyaországi akademy-től meg mindenki so..na, mint a vajjal megetetett mosómedve:)Sokan sokkal jobban is...

aszekelyek 2009.09.19. 11:23:54

A vasalás témájáról semmi?:) vettél motyóportot? A szeparációs szorongásod genetikus lehet, mert csak akkor nem üvöltöttél torkod szakadtából, ha csimpaszkodhattál szülőanyád hajába.... elég sokáig.....ja és anyaölbe vágy minden, ami él.Mindjárt jövök, hozom a csimpaszkodnivalót. Láttad azokat a csimpánzkísérleteket?

aszekelyek 2009.09.19. 11:27:02

Addig tényleg minden rendben lesz, mig az ember mögött ott van apu, meg anyu, aki realistább de lehet bele csimpaszkodni viszont... nekem elhiheted.
süti beállítások módosítása