Mert vannak ilyen ikonikus dolgaim, amiket használok, hogy ándergráund, meg arc legyek, meg hogy kényelmesebb legyen ez a prosztó dolog itt. Meg mert szerintem vicces (ld. a humorérzékemről szóló postot). Szóval lesznek ilyenek, őket majd a pillanat szüli, ilyen izék, hogy fiktív szereplők, olyan mint a sün vagy a vascső, csak szerintem sokkal jobb, meg csak én használom, és ez már kölcsönöz egyfajta unikum-jelleget (hülye alkoholista vagy!) a dolognak. Ó, akasszanak a fülemre egy lila bölcsésztarisznyát a fenti mondatomért. És ezek kérem b-ü-n-t-e-t-n-i fognak! Funkcionális véleménnyilvánítók (ez a szóösszetétel például fogalmam nincs, jelent-e valamit), szóval egyes dolgokról nem fogok külön hatszázszor megemlékezni, hanem összefoglalólag kiutalok egy Darwin-díjat. Vagy inkább minden egyes alkalommal, mikor felbontja a leveleimet a postás, megbukok a vizsgáimon vagy átkúr a pénztáros a büfében, akkor rikácsolok egyet, aztán kiosztok egy labdát. Faszorrú bácsit, a FOB-matiné vezetőjét például már ismerhetitek, de van ám még.

De. Van.

Emígyen felbuzdulva had' mutassam be nektek eme blog vélhetően állandó szereplőjét, aki a büntető-büntetőosztag elbűvölő, bájos kommandósa, ő itt  kérem

Trabant, az állat.

Trabant akkor lesz bevetve, ha valaki puruttyául (idióta, balfasz, hülye, félkegyelmű) viselkedik, felbasz, megorrolok rá, vagy egyszerűen csak csúnyán nézett a billiárd asztal felett, és pont nem láttam tőle a meccset. Előfordulhat .jpeg, text és tag formában.

És ezennel ki is osztok egy Trabantot a bloghunak, amiért sehogysem tudok középre rendezni képet ebben a rohadt szerkesztőben, pedig én már kézzel írkálom be a rohadt html-kódokat, dehát nem, az istenért sem. Úgyértem segítség.

Mindig elfelejtem, hogy amikor azthiszem, sínen vannak a dolgok, megrendelem a daiquirimet és hátradőlök a karosszékben, felbaszom a napszemüveget és rendereutasítom a kutyát, na biztos, hogy akkor bólint be a gumizsiráf az ablakon (GLÓTAH!).

mostmár olyan nüanszokra is, minthogy ruházkodás és közlekedés.

A ruházkodással kapcsolatos teendőket úgy három nap alatt skerült nagyjából befejezni, melynek során én agyhúgykövet kaptam, anyunak leszakadt a fél lába, a répa pedig a butikból egyenesen inkább egy szudáni tevekereskedő karjaiba szaladt és meg sem álltak Oran-ig. Mert velem vásárolni: nem jó.

-A csúnya beszédről. 

Én alapvetően csúnyán beszélek. Sokat káromkodom szóban, sokat káromkodom írásban (ezügyben többéves archívummal is rendelkezem). Használom nyomatékosításra, de néha kimondottan öncélúan is ( aki belekötne a káromkodás öncélúságának tézisébe, annak elmondanám, hogy igen, a bazmeg-nek van mondattani szerepe és kommunikációs értéke), mert vannak élethelyzetek, mikor jólesik elereszteni egy kreatívan megszerkesztett, színes kis istekáromlást. Remek feszültséglevezetés, és lám, nem hajtok át senkin biciklivel és nem verek senkit orrba a bevásárlókosarammal a közértben, mert úgy nézett.

Szóval lesz káromkodás, ebbe tessék beletörődni. Mert én nem vagyok sem arc, sem szubkulturális blog, se STÁR, a sajtóhoz pedig annyi közöm van, hogy a szerverzet (erről lentebb), amin fut a blogom, némileg az index zabigyermeke. És mivel ezt az egész szart itt én írom, úgy fogok beszélni, úgy fogom magamat kifejezni (hogy mondjam magának...), ahogyan az a leghatásosabb és a legjobban közvetíti a mondandómat. Majd maximum csinálunk a nagyiéknak egy cenzúrázott változatot. Mondjuk ami csak képeket tartalmaz (bár szerintem lesz olyan is, hogy az lesz csak igazán kompromittáló). Ha jól tévedek, itt alant még relatíve kevés csúnyabeszéd található, de tessék hozzáképzelni bátran, csak lányos zavaromban hagytam el őket, mert szoknom kell még, hogy ez most egy ilyen páblik (erről is lejjebb) blog.

-A viccekről, szóviccekről.

A humorérzékemmel kapcsolatban mindig is szélsőséges megnyilvánulásokkal találkoztam. Lehet mondani ugyanis azt, hogy kvázi NINCS, meg lehet azt mondani, hogy egyedi (továbbá sajátos, nem hétköznapi, exklúzív, alternatív). Ebből, és a linkek közé bepakolt Szóviccblog tagből már következtetni lehet arra, hogy itt fájdalmasan rossz viccek, szóviccek, szóképek- rímek, anyanyelvi hentelések lesznek majd megtalálhatóak (a szenvedő szerkezetet nem tartom hentelésnek). Aki nem bírja, ugorja át, majd mindig igyekszem előre jelezni (dehogyis), hogy Vigyázz, szóvicc jön!, főként az érzékeny gyomrúakra való tekintettel (ld. Berci. Erről is lentebb.)

-A nevekről.

Előfordulhat, mondjuk nem sokszor, hogy urambocsá' embereket a nevükön fogok szólítani. Akit ez esetleg zavarna, jelezze nyugodtan (úgysem fog érdekelni). Ha ellenvetés van, akor az illető nevét visszafele fogom leírni, hogy megtévesszük a világot (aki látta a Drakula halott és élvezi című Mel Brooks klasszikust, és még emlékszik is arra a jelenetre, mikor Renfield lerázza van Helsingéket, most röhöghet). Ennyit igazán megtehetek. Berci, Berci, felkerültél a blogomra!

-A helyesírási hibákról.

Áh, igen! A rám olyan nagyon jellemző kétélűség, miszerint kurvaanyázni bátran lehet, de a helyesírási- és gépelési hibáktól egész egyszerűen sikítófrászt kapok. A postokat rendszerint átnézem publikálás előtt, ám ha hiba maradna benne, jelezni lehet a kommentekben, és javítom, mitöbb, megköszönöm.

Szőrszálhasogatásért mondjuk bannolok.

-Angol nyelvről.

Tudom, hogy ez egy ritka idegesítő dolog, kapcsolódik ugyanis a 'faél éjvet voultam Aemerikhába'-jelenséghez, de általam indokoltnak vélt esetben igenis fogok használni angol kifejezéseket, és hogy még degeneráltabb legyen az összhatás, ezeket esetleg fonetikusan leírva (ld. diszklémer). Mert az olyan webkettő. Igyekszem a jóízlés és stílus keretein belül maradni.

-Önkommentálásról.

Én ilyen összetett személyiség vagyok. Ennek eredményeképpen nem ritkán fedezhetők fel már-már skizoid jegyek az írott munkáimban, mikor tudniillik magamat kommentálom, avagy- ha valami oknál fogva valaki élvezte az irodalomórákat, akkor tessék- kitekintek. Szóval fogom magamat kommentálni és hülyének nézni, igen, akit zavar, az járjon el hasonlóan a csúnyabeszédről szóló részben taglaltakhoz (húzza ki az UTP kábelt).

Diszklémer vége.

 ...egy hónap múlva indulok. A helyzet úgy áll így a költözés előtt négy héttel, hogy jelen pillanatban nem tudok mást tenni, mint ülni a seggemen és várni, és várni, várni, várni, várni. Mert amit tudtam, azt elintéztem. Ilyen VISA, olyan devizaszámla (mindig is érdekelt néha gondoltam is rá, hogy vajon véletlen-e ez a visa-deviza dolog), Diákhitelközpontzéerté és volt iskolám elküldése a kékkupakosba versenyzongorástul-mindenestül, és hoppá, befizettem a BKV-nak az elmaradt tartozásomat. Hozzá tartozik, hogy diszkont áron (ez lesz a fiam neve), mert ugye a szemét bliccelő utas miatt tart itt ez az ország, a BKV pedig valószínűleg úgy akarta felkorbácsolni a fizetőkedvet és belemarkolni egy isteneset a lógósok lelkiismeretébe, hogy figyelem, ha befizeted a háromcsilliárd forintos tartozásodat július végéig, 20%-ot elengednek. Ja, és leírod százszor, hogy nem bliccelek többet.

Közben meg elkezdődött az ingóságok eladogatása. Az E-Mu párt meghirdettem vagy három napja, semmi reakció sehonnan, látszik, hogy van valami, v-vel kezdődik, a többi részét elfelejtettem, mert mostanában nem szajkózták eleget. Kicsit kezdek aggódni, eddig azthittem, különleges transzcendenciális erőkkel rendelkezem motyóeladás tekintetében, három nappal a hirdetés feladása után már toporogni szoktak a lépcsőházban az érdeklődök, most meg hiába nézegetem a gmailemet félóránként, csak a studio-l, meg az IDM lista küldözgeti a leveleket, előbbi ráérősen flame-elgetve, utóbbi meg az éppen aktuális töltsdle-hallgasdmeg-úgysehallasszrólatöbbet jellegű felhívásokat, meg hogy milyen live act lesz ma/holnap este Londonban/ Texasban / San Francisco-ban (kösz). Nagyon szeretem ezeket a ládákat, fáj is érte a szívem rendesen, hogy el kell adjam, dehát mit csináljak vele a kollégiumi szobában ( kopkop), nyolc stúdió szomszédságában? Be kell látni, nem lesz rájuk tovább szükségem. Régen azthittem, az a legroszabb az eladásban, hogy a nyakamra járnak a potenciális vevők, ide a lakásra, de most rá kellett jöjjek, hogy sokkal rosszabb, ha egyáltalán nem jönnek.

Vigyétek vigyétek vigyétek!

A hirtelen felindulásból vásárolt Epiphone bass-om-amit egyébként életem egyik talán legrosszabb döntése volt megvenni, mert mondhatni nem egy nekem való darab- pedig ma délután a Vintage-ben landolt, mint bizós termék. Mivel elég hülyecsalogató kis teste van, mondhatni ő a basszusgitárok Voksán Virágja, reménykedem, hogy sikerül elsóznia a fiúknak, mert bizony hozzá kellene férnem a benne álló pénzemhez.

A tököm se gondolta volna, hogy ennyi nyűg van egy rohadt disszidálással!

...mert ugye az sem elhanyagolható, ha már tényleg egy amolyan részletes tanulmányt akarok magamról.

Évek óta el akarok innen takarodni. Aki ismer, az nyilván tudja rólam, aki meg nem ismer, az most megtudja. Utóbbi csoportosulásból, akinek 100 alatt van az IQ-ja, az majd mindjárt lehungarofóboz, akinek meg 100 felett, az megpróbálja megérteni, miért gondolhatom azt a saját anyaországomról, amit.

az utolsó munkanap.

Ilyenkor ugye természetes, hogy az ember elkezd akaratlanul is összegezni, még akkor is, ha egyébként az idegösszeroppanásba kergette olykor a munkahelye. Mert mégiscsak ezek között az emberek között töltöttem el az elmúlt cca. egy évet. És azt kell mondjam, se a munkatársaimmal, se a főnökeimmel nem volt soha bajom. Az emberekkel volt mindig is problémám, akikkel nap mint nap érintkeznem kellett, akikkel foglalkoznom kellett. Esetleg volna. (Igen, az ott középen egy buborékfúvó.) Amint ugyanis megszoktam a napi rutint, és maga a munkavégzés folyamata már nem jelentett kihívást, hogy mit hova rakjak, kihez hogy kell szólni, mit lehet és mit nem, hol a tűzőgép, mihez milyen csavarhúzó kell és satöbbi, ráértem dühöngeni az embereken. Hogy ostobák, hogy tahók, hogy korlátoltak, szűklátókörűek, komplexusosak, agresszívek, kisfasz-szindrómások, és hogy mennyire egy birka nép ez a mienk. És ez most nem közhely, ha valaki, hát én tudom.

nem kellene agódnom, tudni lehet, hogy minden blognak kurvagáz az első pár postja, ez olyan tudományos tény, minthogy a nők nem pukiznak, a 32 centis pizza 29 cm, vagy hogy ha a macska kint van, bent akar lenni, ha bent van, kint akar lenni.

Nekem meg szokatlan ez a fenenagy nyilvánosság. De majd belejövök.

Végeredményben mindent megér, hogy ne kérdezessék óránként nyolcszor az emberek, hogy na és mi van veled?

Mert hát ugyebár én nem vagyok róla meggyőződve, hogy ha az ember a fejébe veszi, hogy külföldre költözik, akor az az utazás a repülőtéren kezdődik az indulás napján. Nem.

Inkább akkor, mikor az ember felmond a mukahelyén, eladja az ingóságait, lemondja az újságok előfizetéseit, elkezd külföldi mobilszolgáltatókat keresgetni,  buszon-metrón-villamoson átvillan a tudatán, hogy mégis milyen, az időjárásnak leginkább megfelelő ruhát kéne vinni, neadjisten némán felkiált, hogy 'basszameg, a fogkefe is kell'- értitek ugye, hogy még el sem utazott az ember, de máris, mintha vissza kellene rohanni a fürdőszobába még pár apróságért, ha máshogy nem, hát fejben-, és az ember már nem rúgja le a macskát hajnalban az ágyról, mikor jön kaját követelni, hiszen már csak egy hónapig jön majd nyivákolva minden nap, és az ember befizeti a BKV-nak a tartozásait, és levágatja a haját, és anyja palacsintát süt, meg malackaraj barnasörrel és rostonsültek és fagylalt a hűtőben, mert a szülőkre, barátokra üzletfelekre meg ugye rájön, hogy 'úristen, elmegy a gyerek három évre'.

Szóval felfoghatjuk ezt egy amolyan tanulmánynak is. Természetfilm. Majd még egy kicsit többet dohányzom, és akor tényleg olyan lesz a hangom, mint David Attenborough-nak.

szóval azthiszem érdekes lesz megfigyelni, hogyan készülődik össze az ember egy ilyen útra, mert az nem úgy megy ám, hogy bedobáljuk a bugyikat a kofferbe, aztán irány a kisbusz, nem, ez idegörlően sok kis apróságot igényel. Szóval tanulságos időszak lesz ez az indulásig, és még tanulságosabb lesz, mikor megérkezem. Érdekes lesz megfigyelni, mik lesznek az említésre méltónak vélt dolgok, mik lesznek érdekesek, mik lesznek furcsák vagy szokatlanok, és hogy ezek a dolgok, megítélések hogyan fognak vltozni. Ahogy eleinte az apró dolgokon akadok fenn, majd idővel bzonyára komplexebben fogok látni mindent.

Ez meg ide azért kell, hogy egy kicsit biztonságban érezhessem magam.

Most mondhatnám, hogy részeg vagyok, mert a mai napot például meleg pezsgővel indítottam, és nem vagyok meggyőződve róla, hogy kijózanodtam, szóval

Elnézést, részeg vagyok!

a blog megkezdi működését.

Álljon hát itt indulásképpen Avi bácsi és az ő okfejtése a ködös Albionról.

Ment. Publikál.

Csak nehogy nekem aztan azt higyjetek, hogy fogok irni ekezeteket.

Nos, elméletileg ez lesz itt majd az, ahol nyomon lehet követni, mi történik a világ majdnem másik végén. Jó, azért olyan messze nem kell menni, mert csak Angliáig kell elérni a sávszélnek...

Most még ronda, szétcsúszott, mondhatni ocsmány ahogy van, de közös erővel majd szép lesz az indulásra (a fiúk írják a CSS-t, én meg dirigálok és idegeskedem).

Szóval ez az egész agyrém itt.