2009.09.13. 23:21

...aztán persze estére beindult a bulizás itt is.  természetesen az egész kurva kollégium itt bulizik a C épület harmadik emeletének 13-as blokkjába- igen, ott, ahol én lakom.

Akikkel némi ismeretséget sikerült kötni- ők tűnnek életképesnek, a többit már most utálom- Andrew, az amerikai, egszen pontosan New York-i illetőségű, igazi társasági középpont, kicsi, köpcös, kopasz, sokat iszik és az anyja neve binárisan a jobb vádlijára van tetoválva, valamint  Alex, a nagyorrú, jómagas, szőke kékszemű (aaaaaajjjaaaaaaaj) brit, aki már elfelejtettem, honnan költözött Londonba, és egyébként csoporttársak leszünk.

 

Én viszont kurva fáradt vagyok, meg lófaszt sem értek ebből a brit gagyogásból, úgyhogy azthiszem most egy kicsit visszaveszek a sebességből (nyálfolyás part II.).

 

Ja, mondtam már, hogy ELNÉZÉST, RÉSZEG VAGYOK?

Fight for your Bike

2009.09.13. 18:06

Ma biciklivevős nap volt. Nem lett.

Elslattyogtam a Halfpipe-ba, ahol is Nick, a BMX-es részleg főfeje tájékoztatott, hogy na, abból a bicikliből kurvára nincs sehol a országban, mert mindet elkapkodták, és valószínűleg nem is lesz belőle október végéig. Kis állvakargatás után aztán kiderült, tulajdonképpen van itt egy utolsó a feketéből, csak hát izé...

Szerző: cinna

5 komment

Címkék: bazmeg bmx wtp halfpipe

...a lakóhelyemet. Mert a közönség akarta.

 

Szóval a szobám kicsi, de igen lakájos (az most akkor elipszilon?). Az ágy kényelmetlen, a fürdőszoba picike, de egyébként teljesen rendben van, mert az enyém. Tegnap pakolás címszó alatt már sikerült is kényelmes kuplerájt túrni az egyébként rendezett szobába.

Jelenleg úgy néz ki, hogy (igen, jól látjátok, ez a fényképezőgép még az előzőnél is szarabb):

Restancia

2009.09.13. 17:04

No hát igen, van némi restanciám. Mentségemre szóljon, hogy bulizásból mentem jóformán a reptérre, hogy két óra repülőút után további két óra alatt átvágtassak a városon a szállásomig, hogy aztán baszakodjak, hogy miért nincsen internet, de értsed meg, hogy nekem kell internet, meg hogy aztán két  óra alatt elérjek az IKEA-ig, aholis bevásároltam úgy fél óra alatt, majd újabb két órát metrózzak haza, aholis kellett szerzenem valami kaját és ki kellett pakolnom.

De kezdjük az elején.

És az első nap Angliában

2009.09.12. 21:58

...előrebocsátom: elbaszottul fáradt vagyok. Hogy miért, az feltehetőleg majd holnap kerül kifejtésre.

 

Amit viszont tartok olyannyira fontosnak, hogy minden nyűgöm ellenére mégis leírjam most, az az, hogy tegnap éjszaka, mikor volt ugyan fél órám aludni, de én persze álmatlanul forgolódtam, hirtelen eszembejutott, mi is fáj ebben az egészben tulajdonképpen.

Utolsó nap Magyarországon:

2009.09.11. 14:55

 

Hogyan tanítsam meg anyámat biciklizni?

 

 

-tessékérezniahelyzetkomikumot-

Szerző: cinna

Szólj hozzá!

Címkék: balfasz

2009.09.03. 20:04

..hogy közeleg a költözés időpontja, azt mi sem mutatja jobban, minthogy egyre több a szívás. Kezdetét vette ugyanis a kötelező azutolsópillanatbanbedőlminden-lavina, ahogy az velem mindig lenni szokott akár kicsit is jelentős események előtt.

 Mi ez? Mi van? Tessék? Mi a fasz?

Szerző: cinna

2 komment

Címkék: magyarország omfg

Kollégium, pánangol

2009.08.19. 20:57

Jajbazmeg, hát a legfontosabb, ami még releváns is:

 

voltak szívesek értesíteni, hogy kegyeskedtek megszánni engemet egy remek szobával a kollégiumban. Ugyhogy ebben a büdösronda, szocreál-dialektikus materialista-artnovu-minimalista betontömbben fogok lakni, hogy:

 

 

Szerző: cinna

2 komment

Címkék: angol nyelv

 Közben visszaérkeztünk Budapestre. Igazából már tegnapelőtt, de azóta pukizni nem volt idő, szóval a postolás mindkét csatornán elmaradt. Dádá.

 

A hazaút nem is lehetett volna tökéletesebb megkoronázása egy mandulagyulladásos hétvégének. A reptéri várakozás a világ egyik legviccesebb dolgai közé tartozik, komolyan. A djutifrí (ehhez mindjárt keresek is egy napirajzot, mert vicces) meg aztán jobb, mint Zonko bazárja és Disneyland együtt!

2009.08.16. 22:10

Imádom ezt az országot.

 

Szerző: cinna

1 komment

Címkék: omfg

Aberdeen

2009.08.15. 23:31

És ha már London, akkor steakhouse!

A Piccadilly Cirus és a Regent str sarkán található az Aberdeen Steakhouse, ide tévedtünk be, szülők már többször ettek itt, én meg a tegnapi anyázós vacsora után biztosra akartam menni. Márpedig haz a gud reputashun, vagy sorozatfüggőknek, ha úgytetszik sztékszósz.

 

Apple Store, Regent str

2009.08.15. 22:58

...emlékszik még valaki a helóflóri-effektre?

 

Szívességből be kellett térnem a Regent str-i Apple Store-ba. És most minden volt munkatársamnak és főnökömnek leszakadhat a pofája, egészen nyugodtan. Mert hogy egy boltban többen legyenek, mint az egész rohadt Oxford str-en, az munka.

No cliché

2009.08.15. 22:08

 Jelentem, ma városjártam, és sikerült: egyetlenegy közhelyes, halálraunt, rongyosra rágott mustsee-t sem tekintettem meg!

 

Délután fél kettő fele sikerült magamat összeszedni, elindultam hát Southbank felé, megtekinteni a skate/BMX miniatűr mekkáját, a Southbank-i spotot. Olyan ez, mint a hangembereknek Nashville.

Súlya van.

Szerző: cinna

Szólj hozzá!

Címkék: bmx southbank

Zene betegen kómáláshoz

2009.08.15. 12:57

Szerző: cinna

1 komment

Címkék: zene beteg zuboly

2009.08.14. 22:54

Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ebből a mandulából holnapra.

 

Az eredeti terv az volt, ogy adok a szülőknek ( de leginkább magamnak) egy fél szabadnapot, kell egy kicsit külön is lennünk, mert be kell vallani, nem egészen ugyanaz sem a tempónk, sem az érdeklődési körünk. A mai nap abból állt, hogy  szegények rohantak utánam mindenhova, mire leesett nekik, hogy elő kéne venni a jegyet a metróból kijutshoz is, addigra én már a mozgólépcső tetején álltam, ők el voltak veszve, engem meg halálba idegelt, hogy minden annyira lassan megy. Szóval elküldöm őket andalogni a Picadilly-re, én meg ha fel bírok kelni az ágyból- valószínűleg elnézek Southbank-re. Közvetlenül a gyógyszertár után.

 

Nem is baj, végeredményben meg kell szoknom, hogy egyedül közlekedem egy ekkora városban, utálok ott állni a metrótérkép előtt, autentikus what the wicked fuck on earth...? fejjel, és nem tudni, hogy most akkor mivan, és mi az, hogy egy metró körbe-körbe megy??

London equals Tonsilitis

2009.08.14. 22:08

Az imént szemrevételeztem: begyulladt az egyik mandulám. Meglepődtem volna, ha nem.

 

Ez ilyen pszichoszomatikus izé lesz. A testem rettentően lázad valamiért ez ellen a hely ellen. Pedig most merőben mások az érzéseim, mint májusban; akkor féltem és utáltam itt lenni, most pedig minden utcakő-, eső- és metrószerelvény-illatával együtt szívom magamba. Most szeretem ezt a vrost, és sokkal inkább el tudom képzelni magamat itt, mint bárhol máshol a világban.

 

Reggelre kiderül, hogy elég felnőtt-e a feladathoz a Sumetrolim, vagy kiáltanom kell a Bolygó Kapitányáért.

...és holnap lesz egy minimum húsz fontos kanyarom a legközelebbi gyógyszertárban.

 

Gyász!

 

 

Abbey Rd, aláfestő zene

2009.08.14. 22:03

Az arcotokba bele.

 

 

Szerző: cinna

6 komment

Címkék: zene beatles

Abbey Road

2009.08.14. 21:54

...mert tavasszal ki kellett hagyjam, olyan beteg voltam. Most egy kicsit kevésbé voltam beteg, úgyhogy a csomagok biztonságba helyezése után nem volt mit tenni, irány Westminster!

 

Egy kőfalon ücsörögve azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen mennyire lehetetlen ez az egész zebra-kultusz. Hogy egy gyalogátkelőnek olyan misztikumot tudott kölcsönözni egy lemez, hogy nem csak az évfordulókon, de mindennap több raklap turista masírozik át rajta vigyorogva. De tényleg, hihetetlen forgalma van, és ami külön bájos benne, hogy nem csak a sok hülye turista, de az egyébként őshonos lakók is mosolyogva, élvezettel sétálnak át rajta futás, kutya- és/vagy gyereksétáltatás közben, vagy bevásárlásból hazafelé. Mindenki mosolyog, mindenki Ringo Starr és mindenki George Harrison és Paul McCartney.

 

Szerző: cinna

1 komment

Címkék: beatles abbey road

Arrived at Reading

2009.08.14. 21:11

Éppen Reading-ben, szállodában, így estefele, betegen. Szülők még csavarognak, mert a vacsoránál édesapa elszámolta magát és úgy berúgott a Guinness-től, hogy édesanyának el kellett vinnie őt kiszellőzni, meg nézni a sihuhúkat a vonatállomáson.

hát szóval napközben párszor rámjött a frász, hogy mandulagyulladás és világvége, de úgy döntöttem, hogy habár van elég nyűg ezzel a nyaralással, és nem is mindig felhőtlen, nem hagyom magam. Baszki, hát fiatal, ereje teljében lévő (erőszak-)szervezet vagyok, nehogymár egy kis getcold leverjen a lábamról! Szóval azzal nyugtatgatom magam, hogy áh, ugyanmár, megbírom. Pedig ma délutánra már tele volt a faszom mindennel, ami a betegség mellett annak is betudható, hogy hozzávetőle fél órát tudtam aludni az éjjel, és szülő tökölése miatt még nem is tudtam ablak mellé férkőzni a repülőn, ami nálam mindig hisztérikus rohamokkal jár, gyakran kontrollálhatatlanul, alattomos mód rugdalni kezdem az előttem ülő háttámláját, csak hogy neki is szar legyen (egyszer ki kéne próbálni, hogy valaki ölébe hányok)...

Pörkölt, a nyúl

2009.08.13. 21:28

pedig elköltözött Bercihez. A kis szemétládát ugyanis nem vihetem magammal, kénytelenek voltunk új családot keresni neki, mert szülők keveset, és jóindulatúan ugyan, de valószínűleg megkérdőjelezhetően tudnának vele foglalkozni.

Furcsa ám, hogy senki nem ugrál a fejemen, nem zabálja el a csokimat, nem rázza éjszaka a rácsot, nem pisil az ágyra, nem rágja szét a stratégiai jelentőségű kábeleket....

 

...a fene se gondolta volna, hogy így fog hiányozni a mocsadék.

 

 

 

A tiéd!

2009.08.13. 19:59

 Holnap reggel röppenünk Londonba három napra, csak úgy lógatni a lábunkat, himbilimbizni, mint a koedukált fürdőben. 

Aki már utazott valaha családdal, könnyen kiszámolhatja, hogy mivel már csak pár óra van az indulásig, feltehetőleg már délután kettő óta ordítozunk egymással, hogy micsinálszmármegintteszerencsétlenhülye. Egszerűen megnyugtat a tudat, hogy minden, de minden családban ez a kritikus intervallum (és a nagytakarítás, valamint a húsvét, ofkorsz).

Bloghu

2009.08.02. 02:05

Az eggyel ezelőtti post fogalmam sincs, mi lelte. Telekúrja ugyanis a szerkesztő automatice mindenféle perverz kódokkal a szöveget, miközben én semmi ilyesmit nem kommandíroztam.

 

Bugreportot fogok most.

 

Trabant, kérlek intézkedj!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009.08.02. 01:59

Rendkívül jól szórakozom magamon egyébként, már ami a vemhesmókus-attitűdömet ilelti.

 

 

Vemhesmókus-attitűd: csökkentett mód, amolyan beszűkült állapot, mikoris buszon, metrón, biciklin, kosmában az ember gyűjtöget. Márhogy fejben, nem a régi, mechanikus lyukasztók és Dreher-es söröskorsók ellopásáról van szó (bár lehetne arról is).

Szerző: cinna

6 komment

Címkék: balfasz csomagol

2009.08.02. 01:19

 Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy megvannak a repülőjegyek, habár valami pofátlan áremelkedést tapasztaltunk, három nap alatt gyakorlatilag duplájára emelkedtek az árak, na de legalább vissza tudok jönni azzal a géppel, amivel szülők, és szeptemberben meg ki tudok menni egy másik létező repülővel. Az ugye más kérdés, hogy ebben az esetben egyedül költözöm (legalábbis most úgy néz ki...), ami kevésbé szimpatikus, tekintve, hogy Lutonról bebumlizni a Waterloo-ra két metróátszállás, és akkor a vonatozásról még nem is beszéltem, mindezt egy fél háztartással, kilenc csirkeketreccel és egy akciós villanyoszloppal a hátamon kellene abszolválni. 

A lélektani aspektust se felejtsük el, mert az mindig van, legfeljebb nem szívesen beszélek róla (problémamegoldásból egyes alá).

süti beállítások módosítása